Advent idején
Négy civil szervezet oszt ételt Nyíregyházán
Négy civil szervezet mintegy 1,2 millió forint értékű ételt oszt ki a rászorulóknak advent idején Nyíregyházán.
2013.12.06 15:35MTI
freedigitalphotos.net
Parillák Gabriella, a nyírségi város polgármesteri hivatalának sajtófőnöke pénteken elmondta: a szervezetek az ételosztás költségeihez pályázat útján 880 ezer forint támogatást kaptak a helyi önkormányzat szociális és egészségügyi alapjából.
Az első ételosztást december 8-án, vasárnap a Szent István Nemesi Rend Első Alapítványa rendezi a városháza előtti Kossuth Lajos téren. December 15-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gasztronómiai Egyesület, míg 22-én az Átutazók Művészeti Egyesület oszt 500-500 adag ételt a téren.
A Nyírségi Ízkirályok Egyesülete december 7-én, szombaton délelőtt a Búza téri és a jósavárosi piacnál, 14-én ugyancsak a búza téri, valamint az örökösföldi piacnál, míg 21-én a felújított piaccsarnokban süt 500-500 adag lapcsánkát, s kínálja a városlakóknak.
Parillák Gabriella tájékoztatása szerint a nyíregyházi önkormányzat az idei karácsonyi programok és rendezvények szervezéséhez 118 helyi civil szervezetnek adott mintegy 6 millió forint támogatást.
A hatmilliós támogatással az érintett civil szervezetek több mint 20 millió forintot fordítanak a helyi ünnepi rendezvények költségeire, illetve jótékonyságra, így segítve a 120 ezres nagyváros nehéz sorsú lakóit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


