Zalaegerszegen
Szén-monoxid-mérgezés - mindenki elhagyhatta a kórházat
Súlyos eset nem volt, a betegek állapota enyhének, illetve középsúlyosnak minősült.
2013.12.02 12:24MTI
Mindenki elhagyhatta a Zala Megyei Kórházat azok közül, akik a zalaegerszegi jégcsarnokban szombaton történt szén-monoxid-mérgezés miatt kerültek be az intézménybe, a 62 embert - köztük 38 gyermeket - panasz- és tünetmentesen hazaengedték - közölte a kórház stratégiai igazgatója hétfőn az MTI-vel.
Oroszlán Tamás elmondta: az első betegeket fejfájással, hányingerrel járó panaszok miatt mentővel vitték kórházba. Szombat délután még harmincan jelentkeztek ellátásra. A vizsgálatok során és a vérgázértékek mérésekor mindenkinél kimutatható volt a szén-monoxid-mérgezés, volt, akinél a normál koncentráció kétszeresét, és volt, akinél a tizennégyszeresét mérték. Súlyos eset viszont nem volt, a betegek állapota enyhének, illetve középsúlyosnak minősült.
A szén-monoxid-mérgezést szenvedett embereket 4-6 órán keresztül megfigyelés alatt tartották, illetve oxigénterápiával kezelték. A jelentős szén-monoxid-terhelés miatt három gyermeket éjszakára is kórházban tartottak, de vasárnap panasz- és tünetmentesen őket is hazaengedték.
Hozzáfűzte: a betegek a sürgősségi, a gyermekintenzív, a belgyógyászati és a kardiológiai osztályra kerültek.
Farkas Diána, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy tart az ügy vizsgálata, amelyben több társhatóság vesz részt.
Egri Gyula megyei katasztrófavédelmi igazgató korábbi közlése szerint a tömeges rosszullétet valószínűleg a tömörítő jégkészítő-berendezés kipufogórendszere okozta. A jégcsarnok használatát mindaddig megtiltják, míg a baj forrását pontosan nem tudják meghatározni - hangsúlyozta.
Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke arról tájékoztatott, hogy szombaton a zalaegerszegi jégcsarnokból 29 gyermeket és 2 felnőttet vittek a mentők kórházba mérgezés gyanújával. A tömeges rosszullét a 14 év körüli gyerekek jégkorongmérkőzése közben történt. A zalaegerszegi katasztrófavédelmi egységek a helyszínen folyamatosan, magas koncentrációban szén-monoxidot mértek, ezért az épületet kiürítették, és kiszellőztették.
Nothoff Ingrid elmondta: a gyanú szerint a szén-monoxid-szivárgás a tömörítő jégkészítő-berendezés meghibásodása miatt történhetett. A készüléket a zalaegerszegi rendőrök lefoglalták. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06