Országgyűlés

Eltörölhetik az alkotmánybírák korhatárát

Az előzetes napirend alapján szavazás várható az államfő által legutóbb visszaküldött, a zsebszerződések elleni fellépés érdekében hozott törvénymódosításról is.

2013.12.02 07:58MTI

Az Országgyűlés mai ülésén az alaptörvény ötödik módosításával összefüggésben módosíthat törvényeket, ennek részeként eltörölhetik az alkotmánybírák 70 éves korhatárát. A képviselők emellett akár már ma meghatározhatják az új földtörvény részletszabályait.

A Ház ülése 13 órakor, az MSZP-frakcióba érkező Kránitz László mandátumigazolásával kezdődik. Az ellenzéki politikus a szocialista padsorokban Mandur Lászlót váltja, aki a közelmúltban a Közszolgálati Közalapítvány kurátora lett.

A megszokott interpellációs blokk után határozathozatalokkal folytatja munkáját a parlament.

Zárószavazásra lehet számítani az alaptörvény ötödik módosításával összefüggő törvényváltoztatási javaslat esetében. A kormány javaslatában eltörölné az alkotmánybírák 70 éves korhatárát, továbbá több ponton módosítaná a választási eljárási törvényt, egyebek mellett részletesen szabályozná a politikai reklámok közzétételét a kampányidőszakban.

Az Országgyűlés meghatározhatja továbbá a hamarosan hatályba lépő új földtörvény részletszabályait. Az erről szóló törvényjavaslatot előző hétfőn kezdte tárgyalni a Ház.

Az előzetes napirend alapján szavazás várható az államfő által legutóbb visszaküldött, a zsebszerződések elleni fellépés érdekében hozott törvénymódosításról. A házelnök immáron az egymást követő harmadik héten javasolja, hogy az Országgyűlés vegye napirendjére a reagálást Áder János köztársasági elnök politikai vétójára.

A képviselők jóváhagyhatják a vatikáni szerződés módosítását is, amelynek alapján a katolikus egyház felsőoktatási intézményei az államiakkal azonos elv és mérték szerint részesülnek pénzügyi támogatásból, emellett pályázati úton, illetve más központi előirányzatokból is kaphatnak forrásokat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.