Ötmillióba került a tér "megtisztítása"
Negyven eljárás indult Moszkva téri feketemunkások, illegális árusok ellen
Sikeresnek értékelte a II. kerület polgármestere a Moszkva tér "megtisztítására" tett erőfeszítéseket; másfél hónap alatt mintegy 40 eljárást indítottak feketemunkások és illegális árusok ellen a téren járőröző rendőrök és a helyi közterület felügyelők.
2008.07.27 13:25MTISikeresnek értékelte a II. kerület polgármestere a Moszkva tér "megtisztítására" tett erőfeszítéseket; másfél hónap alatt mintegy 40 eljárást indítottak feketemunkások és illegális árusok ellen a téren járőröző rendőrök és a helyi közterület felügyelők - közölte Láng Zsolt (Fidesz) polgármester vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.
A polgármester elmondta: már az első két héten sikerült elérnie a kerület hét közterület felügyelőjének, hét polgárőrének és két rendőrének, akik a téren teljesítettek szolgálatot, hogy eltűnjenek a feketemunkások, az emberkereskedők és az illegális árusok. Az akció alatt előállításra, áruelkobzásra is volt példa - tette hozzá.
Láng Zsolt úgy fogalmazott, hogy visszaadja a forgalmas terület rendben tartását azoknak, akiknek ez egyébként a feladata lenne, hiszen a tér bizonyos részei a Fővárosi Önkormányzathoz, a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, a BKV-hoz és a FKF Zrt.-hez tartoznak.
"Úgy látszik, hogy a rend fenntartásához csak akarat kell, arra kérem a Fővárosi Önkormányzatot, hogy napi 9 ezer forint ráfordítással ezután maga gondoskodjon erről" - mondta a polgármester, aki hangsúlyozta, hogy a kerületnek nincsenek erőforrásai, hogy huzamosabb ideig maga végezze el a feladatot, ami nem is az ő dolga lenne.
Az akció mintegy ötmillió forintjába került az önkormányzatnak. A budai kerület június elején önként vállalta, hogy szigorúan ellenőrzi a Moszkva teret.
A polgármester akkori sajtótájékoztatóján aggályosnak nevezte, hogy bár a Moszkva tér rehabilitálását korábban minden érintett - a kormány és fővárosi vezetés mellett az I., II. és a XII. kerületi önkormányzat is - szükségesnek látta, sőt 2006-ban még látványtervek is készültek a tér megújításáról, azóta semmi nem történt.
Az átépítés megkezdésére, melynek költsége hozzávetőleg 30 milliárd forint, a közeljövőben nincs is remény, mert az sem a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben, sem a főváros terveiben nem szerepel - mutatott rá Láng Zsolt.
Megjegyezte, Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes és Demszky Gábor főpolgármester 2006-ban még azt ígérte, hogy 2009-re elkészül a felújított Moszkva tér.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06