Szükség van az élőerőre
A Honvédség tárt karokkal várja a melegeket
"Nem számít, ki honnan jött, gazdag vagy szegény, hogy milyen hit, vagy meggyőződés irányítja az életét."
2013.11.28 14:35MTIA Magyar Honvédségben nem számít, ki honnan jött, gazdag vagy szegény, hogy milyen hit, vagy meggyőződés irányítja az életét, csak az, hogy vállalja a munkát, és ha kell a küzdelmet is mindazért, amit "a piros-fehér-zöld zászló jelent" - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, a Roma katonák a seregben című film bemutatóján.
A miniszter azt mondta: "ez a film olyan romákat mutat be, akiknek sikerült". Megtalálták helyüket az életben és egyenrangú tagjai lettek a honvédek közösségének. Kemény munkájukra támaszkodva, a honvédség segítségével sikerült kitörniük a szegénységből, és "azokból az ördögi körökből, amiket a szegénység font az életük köré" - fogalmazott Hende Csaba.
Garai Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára azt mondta: azon lesz, hogy ezt az életpályát minél jobban megismertesse a roma fiatalok körében, hogy minél több roma fiatal találja meg boldogulását a honvédségben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06