Az ügyészség indítványa
Életfogytiglan várhat az eperföldi gyilkosokra
Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség a csepeli eperföldi emberölések ügyében a két fővádlottra. A Fővárosi Főügyészség benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez.
2013.11.21 09:54Havariapress
Előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolják a csepeli eperföldi gyilkosokat a Fővárosi Főügyészség most benyújtott vádiratában.
A vádirat lényege szerint, B. Dragan elsőrendű vádlott 2007 nyarán, társai pedig ezt követően a csepeli erdőbe, illetve a mellette lévő eperföldek területére költöztek. Az itt kialakított hajléktalantáborban B. Dragan magát olyan szerb háborús veteránnak mondta, akit foglyok kínzására és pszichikai megfélemlítésére is kiképeztek.
A vádlott azt tervezte, hogy saját vezetésével, különböző bűncselekmények elkövetésére hajléktalan társaiból egy bandát szervez. A vádlottak az ezt követő időszakban - jellemzően korábbi sérelmek, illetve az ebből adódó erős ellenszenv miatt - összesen öt embert, köztük 2010 szeptemberében egy diósdi férfit, majd 2011 januárjában egy, a vádlottak táborhelyének közelében élő négytagú családot öltek meg.
A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is fogvatartott vádlottak közül az első-, és másodrendű vádlottak estében életfogytig tartó, míg másik két társuk vonatkozásában határozott tartamú fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


