Önmagával is megpróbált végezni
Előzetesben a gyermekeit megkéselő budapesti férfi
A bíróság pénteken egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki a gyanú szerint szerdán megkéselte két gyermekét.
2013.11.15 17:56MTI
MTI
A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint V. János beismerő vallomást tett.
A Fővárosi Főügyészség a bizonyítás meghiúsításának, megnehezítésének, illetve a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását. A gyanúsított védője az ügyészi indítvány elutasítását kérte.
A Budai Központi Kerületi Bíróság a kényszerintézkedést elrendelő végzésében rámutatott, hogy a gyanúsított és családja között állandó konfliktus volt egy folyamatban lévő gyermekelhelyezési per miatt, amely sokszor fajult erőszakoskodásig, és ezért V. János ellen többször is feljelentést tettek.
A gyanúsított előéletéből, a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárásokból levonható az a reális következtetés, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb erőszakos bűncselekményt követ el családjának sérelmére.
"A konfliktushelyzetre figyelemmel megalapozottan lehet attól is tartani, hogy a tanúkat erőszakkal vagy fenyegetéssel próbálja meg befolyásolni, ezáltal a bizonyítás lefolytatását megnehezíteni" - írták a végzésben.
A bíróság mind az alapos gyanút, mind az ügyészi indítványt megalapozottnak találta a védői állásponttal szemben. A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be ellene.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya V. Jánost több emberen, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja - olvasható a törvényszék közleményében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint a 30 éves apa két gyermekét késelte meg, majd magát is megsebezte szerdán a főváros XVII. kerületében, egy Lajosház utcai lakásban. A 4 és 6 éves kislányt, valamint a férfit is kórházba vitték.
A BRFK emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Riz Levente (Fidesz-KDNP), Rákosmente polgármestere szerdán adománygyűjtést kezdeményezett, egyúttal 100 ezer forintot ajánlott fel szociális keretéből a gyerekek javára. Az M1 szerda esti Híradójában a családtól kapott tájékoztatásra hivatkozva azt mondták, hogy a két kislányt megműtötték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


