Lajosház utca
Gyűjtést kezdeményezett a polgármester a megkéselt gyerekek javára
Az önkormányzat közleményében felidézte: a rákoscsabai lakásban a 30 éves férfi többször megszúrta az általa nevelt két kiskorú gyermekét, majd magát is megvágta. A rendőrség a bejelentés után a helyszínen fogta el a férfit.
2013.11.13 18:42MTI
Két gyermekét késelte meg 30 éves apjuk szerdán kora reggel a főváros XVII. kerületében egy Lajosház utcai lakásban. Riz Levente (Fidesz-KDNP), Rákosmente polgármestere adománygyűjtést kezdeményezett, és egyúttal 100 ezer forintot ajánlott fel szociális keretéből a gyerekek javára - tudatta a kerületi önkormányzat.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint a 4 és 6 éves kislányt, valamint a férfit is kórházba vitték. A BRFK emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Mint az önkormányzat közleményében felidézte: a rákoscsabai lakásban a 30 éves férfi többször megszúrta az általa nevelt két kiskorú gyermekét, majd magát is megvágta. A rendőrség a bejelentést után a helyszínen fogta el a férfit - idézték fel.
A polgármester összefogást hirdetett a Lajosház utcai gyermekekért. Rákosmente Önkormányzata az OTP Bank Zrt. 11784009-15517007-10610002 számlaszámára várja a pénzadományokat.
A támogatásokból befolyt összeget a szociálisan rászoruló gyermekek ellátására, nevelésükre, iskoláztatásukra fordítják. A felhasználás koordinálásáért a XVII. kerületi Gyermekjóléti Központ felelős - olvasható az önkormányzat közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06