Rendőrök a tüntetők ellen
Fidesz: Gyurcsány bizonyíthatóan visszaélt hatalmával
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc egyik államtitkárának vallomásából bebizonyosodott, hogy a volt kormányfő 2006 őszén visszaélt hatalmával és a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megverésére.
2013.11.15 15:54MTIEzt Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője mondta pénteken Budapesten újságíróknak.
Kiemelte, a volt államtitkár vallomása alapján Gyurcsány Ferenc minisztereit megkerülve közvetlenül beleavatkozott a 2006-os eseményekbe és közvetlenül utasította a rendőri vezetőket, akiket később ki is tüntetett.
A Fidesz szóvivője azt kérdezte, Gyurcsány Ferenc 2006. október 23-án is személyes utasításokat adott-e a tömegbe lövetésre és a békés tüntetők megveretésére. Hoppál Péter úgy fogalmazott, ezek alapján a baloldal eszköztárába sok minden belefér.
"Belefér a hamisítás, belefér a szobordöntögetés és belefér az emberek megveretése. Sajnos ilyen a magyar baloldal" - mondta. Hoppál Péter nem nevezte meg, hogy melyik volt államtitkárra gondol, de a héten Kondorosi Ferenc, a Gyurcsány-kormány akkori belügyi államtitkára kedden a Fővárosi Törvényszéken tanúként azt mondta a rendőri vezetők elleni büntetőperben, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2006. őszi események során többször a rendészeti minisztériumot megkerülve, közvetlenül tárgyalt rendőrségi vezetőkkel.
A tanú konkrét példákat nem idézett fel, de utalt például a tévészékház ostroma kapcsán kialakult eseményekre, továbbá arra, hogy a kormányfő felhívta az országos főkapitány figyelmét az azonosítók viselésére, valamint ragaszkodott egyes rendőri vezetőkhöz, akik jelezték lemondási szándékukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


