MSZP: minden határt átléptek Csepelen
A gyermekeken keresztül próbált a választók magánéletébe férkőzni a Fidesz?
Az MSZP szerint a Fidesz minden határt átlépett Csepelen, amikor "konzultációnak álcázott kampánnyal" a gyermekeken keresztül próbált a választók magánéletébe férkőzni.
2013.11.15 11:51MTI
Erről Szenteczky János, a szocialisták XXI. kerületi frakcióvezetője beszélt pénteken, Budapesten Kormos Katával, az MSZP szóvivőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikusok Szabó Szabolcs, az Együtt-PM és az MSZP közös helyi országgyűlési képviselőjelöltje által közöltekre reagáltak így, aki a sajtóban megjelent hírek szerint a héten azt kifogásolta, hogy a csepeli polgármester az iskolai üzenő füzetben szólította fel a szülőket az önkormányzati konzultáción történő részvételre. Németh Szilárd szerdán azt közölte: a demokrácia szerinte megengedi, hogy a képviselőtestület fontos kérdésekben konzultációt indítson, ráadásul ezt olyan fontos közéleti kérdésekben tették, amely mélyen érinti az iskolákat is. Arra várnak választ az emberektől, fontosnak tartják-e hogy közpénzt fordítsanak a csepeli hajléktalanokra és egyetértenek-e azzal, hogy közterületen lehet életvitelszerűen élni; emellett a plakátolás ügyében is kérdéssel fordulnak az emberekhez - ismertette.
A szocialisták csepeli frakcióvezetője azt mondta, ez már a második eset, hogy Németh Szilárd, a kerület kormánypárti polgármestere "hülyének nézi" az embereket és a konzultáció álcájával próbálja megszerezni adataikat. Szenteczky János szerint a csepeli önkormányzat első konzultációján 2012-ben nyolcmillió forint közpénzt fordítottak arra, hogy a Fidesz kibújjhasson az új uszoda megépítésére vonatkozó választási ígérete alól. Hozzátette, ahogy az akkori "pazarló és pofátlan" konzultációra, úgy a mostanira is egy válasz adható: az indulatos összegyűrés és kukába dobás.
Kormos Kata azt mondta, ez a mostani csepeli eset is azt mutatja, hogy a Fidesznek sem a gyermekek, sem a magánélet szentsége nem számít. Az MSZP szóvivője ebből és a bajai időközi választásokon történtekből arra következtetett, hogy a Fidesz "minden idők leggátlástalanabb kampányát" folytatja. Megjegyezte, a szocialistáknak sosem volt és sosem lesz stílusa az e fajta kommunikáció, helyette nyugodtabb, szabadabb és biztonságosabb jövőt teremtenének.
Kormos Kata újságírói kérdésekre válaszolva leszögezte, az MSZP lezártnak tekinti választási szövetségkötési politikáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


