Száz tonna termény
Tízezer emberen segített az Élelmiszerlavina
Országszerte tízezer nehéz sorsú ember jutott zöldséghez az Élelmiszerlavina program jóvoltából.
2013.11.14 17:25MTI
Csaknem száz tonna terményt takarítottak be a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programjában résztvevő önkormányzatok és civil szervezetek földjein dolgozók az elmúlt hetekben - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég csütörtökön az MTI-vel.
Az összefogásra épülő program lényege, hogy a Syngenta által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők szakmai felügyelettel burgonyát, cukkinit, uborkát, paprikát és paradicsomot termeltek, az előállított élelmiszert pedig odaadták a környéken élő hátrányos helyzetűeknek. A pályázók 31,5 hektáron gazdálkodtak, s mintegy kétezer embert vontak be a munkába.
A szabolcsi Bökönyben például több mint 500-an részesültek az Élelmiszerlavina terményeiből, a megtermelt zöldségeket az óvodában és a bentlakásos idősek otthonában, valamint rászoruló családok megsegítésére használták fel. A tolnai Kölesden pedig annyi paprika és cukkini termett, amelyből még négy környező település lakóinak is jutott.
A támogatott pályázók zöme a hátrányos helyzetű országrészekből került ki, így Baranya, Békés, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Zala és Pest megyéből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


