Mondjon le a felelős
MSZP: káosz van a tankönyvterjesztésben
Az MSZP szerint káoszt okozott a tankönyvterjesztés államosítása, és ugyanez fenyegeti a tankönyvkiadást is. Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján lemondásra szólította fel az állami könyvtárellátó vezetőjét.
2013.11.12 12:42MTIAzt mondta: a kormány hatékonyabb, olcsóbb, átláthatóbb és professzionális tankönyvterjesztést ígért, amikor tavaly egyetlen állami cégre, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-re (Kello) bízta ezt a feladatot.
Ezzel szemben - folytatta - bár két hónap eltelt a tanévkezdés óta, sok iskolában továbbra sincs miből tanítani, mert nem érkeztek meg a tankönyvek, munkafüzetek. Feltette a kérdést, ha az Orbán-kormány szerint ilyen egy professzionális állami szolgáltatás, mit lehet várni a tankönyvkiadás államosításától, amire sajtóhírek szerint ugyancsak készül a kormányzat.
Kunhalmi Ágnes arra szólította fel a kormányt, ne államosítsa a tankönyvkiadást, ne verjen szét egy újabb jól működő piacot, és állítsa vissza a tankönyvterjesztés korábbi rendszerét. Ellenkező esetben az MSZP, ha kormányra kerül, első intézkedései között teszi ezt meg - közölte.
A szocialista politikus egyúttal lemondásra szólította fel a Kello vezetőjét a késedelmes tankönyvkiszállítás miatt.
Kunhalmi Ágnes nem adott választ arra a kérdésre, hogy összeült-e már Mesterházy Attila tanácsadó testülete, végleges-e a névsora, illetve hogy a pártelnök-frakcióvezető egyeztetett-e már elődjével, Lendvai Ildikóval, aki a napokban az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás újragondolását szorgalmazta a Demokratikus Koalíció bevonása érdekében. Mindössze annyit mondott: természetes, hogy egy volt pártelnök hangja jobban érvényesül a kampányban, és el is várható a korábbi vezetőktől, hogy elmondják a véleményüket, segítsék az MSZP-t.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


