Extra
Fidesz: teljesen új családtámogatási forma jön létre
Zsigó Róbert, a nagyobbik kormánypárt szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a kabinet előző napi döntését értékelve kiemelte, hogy a visegrádi frakcióülésen hozott politikai elhatározástól számított két hónapon belül megszületett a döntés a gyed extra bevezetéséről.
2013.11.07 15:31MTIA szóvivő köszönetet mondott az elvégzett munkáért és kiemelte: a családokat segítő csomagnak több része van. A kiskeresetű családok adóját 2014 január 1-jétől tovább csökkentik és így a nettó fizetésük tovább emelkedik. Az erről szóló törvényjavaslat az Országgyűlés előtt van, és várhatóan két hét múlva döntés is születik. Emellett a gyermekeket vállaló fiatalokat úgy is segíteni kívánják, hogy a diákhitel egy részét átvállalja a kormány. A jövő évi büdzsében ennek a fedezete, mintegy 4 milliárd forint, rendelkezésre áll - mutatott rá.
Kitért arra is, hogy a harmadik vállalás volt a gyed extra bevezetése, amely egyszerre segíti a kisgyermekes édesanyákat pénzügyileg és a foglalkoztatásukat is. Ezzel egy teljesen új családtámogatási forma jön létre két hónap múlva - rögzítette.
A kormánypárti politikus szerint az intézkedés többféle módon segíti a gyermekvállalást. A kisgyermekes édesanyák számára vonzóbbá teszi egy újabb gyermek vállalását, illetve a részidős munkavállalást. Könnyebbé teszi a döntést az egyetem melletti gyermekvállalás esetén, és a munkaadók számára vonzóbbá teszi a többgyermekes édesanyák foglalkoztatását - sorolta.
A szociális és családügyért felelős államtitkár csütörtökön jelentette be, hogy újabb családi támogatási formákat vezetnek be jövőre a kormány szerdai döntése értelmében. Soltész Miklós elmondta, négy konkrét intézkedésről döntöttek a gyed extra keretében. Így a gyes és gyed folyósítása mellett újra vállalható munka a gyermek egyéves kora után. Testvér születése esetén a korábbi ellátások megmaradnak, így például két gyedre vagy két gyesre is jogosulttá válhatnak az érintettek egy időben. A harmadik intézkedés a diplomás gyed bevezetése, míg a negyedik a kismamákat foglalkoztató munkaadók újabb adókedvezményét jelenti.
Az intézkedések 65 ezer embert érintenek és 18,6 milliárd forintot jelentenek a jövő évi költségvetésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06