Hatalmas kártérítést kaptak
Hat évig előzetesben tartották, majd felmentették - most újratárgyalják
A Debreceni Törvényszék a vádhatóság akadályoztatása miatt november 28. helyett jövő január 28-án tartja első tárgyalását az emberölés miatt csaknem hat évig előzetes letartóztatásban tartott, majd jogerősen felmentett Burka Ferenc és fia ügyében a perújítás miatt indult megismételt eljárásában.
2013.11.07 13:21MTITatár Tímea, a törvényszék szóvivője csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a perújítási nyomozás során új tanúk és szakértők kerültek képbe, új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján is jutott új információ a nyomozó hatóság birtokába. A Debreceni Törvényszéknek most ezeket az okirati, szakértői és személyi bizonyítékokat kell vizsgálnia - fogalmazott.
Az újszentmargitai idősebb és ifjabb Burka Ferencet egy 1999-ben történt bűncselekmény miatt különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsították, emiatt öt évet és nyolc hónapot töltöttek előzetes letartóztatásban.
A két vádlottat első fokon a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 15 év, illetve 13 év fegyházra ítélte, a Szegedi Ítélőtábla azonban 2006-ban mindkét roma férfit felmentette.
Az apa és fia ezután az állam ellen indított kártalanítási perben 50-50 millió forintra tartott igényt. A hónapokig tartó pereskedésben végül egyezség született a felperesek és az állam nevében eljáró Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium között.
Idősebb Burka Ferenc 20 millió, ifjabb Burka Ferenc pedig 25 millió forintot kapott. Ez a Magyarországon valaha megítélt legmagasabb összegű állami kártalanítás indokolatlan fogva tartás miatt.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség tavaly márciusban perújítási nyomozást rendelt el az ügyben, ezt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le. Júliusban az ügyészség perújítási indítványt nyújtott be a Debreceni Ítélőtáblára, az eljárást szeptemberben el is rendeltek, és a Debreceni Törvényszéket jelölték ki a lefolytatására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


