"Homályos pénzügyi körök dollármilliói"
Zsigó is Gyurcsány zsebében turkál
Zsigó Róbert úgy fogalmazott: bár pénteken, november 1-jén hatályba lépett az újabb rezsicsökkentés, "nem dőlhetünk hátra". Azért, mert Gyurcsányt homályos pénzügyi körök hizlalják?
2013.11.03 12:14MTI
A Fidesz szóvivője szerint "homályos üzleti körök dollármilliókkal hizlalják" a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferencet.
Zsigó Róbert vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján - hasonlóan szóvivőtársa, Hoppál Péter csütörtöki nyilatkozatához - ezt a Heti Válasz legfrissebb számában megjelent cikkre utalva mondta. A hetilap arról írt, hogy Gyurcsány Ferenc önálló baloldali-liberális tömböt épít, "és sikere aligha fog az anyagiakon múlni", ugyanis cégcsoportja "sorra nyeri" a külföldi kormánymegbízásokat és a munkákat a Soros György magyar származású amerikai üzletember által létrehozott alapítványtól.
Zsigó Róbert úgy fogalmazott: bár pénteken, november 1-jén hatályba lépett az újabb rezsicsökkentés, "nem dőlhetünk hátra", mert úgy hallani, hogy Gyurcsány Ferencet, "a rezsicsökkentés egyik legnagyobb ellenségét dollármilliókkal hizlalják homályos pénzügyi körök".
Soros György úgy érzi, megéri befektetnie "a még a baloldalon is az egyik legszélsőségesebb" volt miniszterelnökbe, aki "saját bevallása szerint is a rezsicsökkentés és a családi adórendszer legelkötelezettebb ellensége" - mondta a Fidesz szóvivője.
Véleménye szerint joggal merül fel a kérdés, hogy mit remélnek még Gyurcsány Ferenctől ezek a pénzügyi körök, miért érné meg nekik, ha visszatérne Magyarországra az a szélsőséges politika, amely tönkretette a családokat.
Milyen megbízásokat teljesít a DK elnöke, kinek az érdekében, és "már megint milyen színjátékot játszik"? - sorolta kérdéseit Zsigó Róbert, aki szerint Gyurcsány soha nem a magyar családok érdekében politizált, hiszen míg kormányzása idején évente többször is emelték a rezsit, addig saját cégének, a Motimnak 2008-ban áramvásárlási kedvezményt adott.
Gyurcsány Ferenc logikája tehát az, hogy a családok fizessenek, ő pedig gazdagodjon - mondta a kormánypárt szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06