A tiszta ivóvíz kincs!
Már 2010-ben szennyezett volt a vezetékes víz Abasáron
Súlyos mulasztásokra derült fény: egy vizsgálat már három éve kimutatta a veszélyes szennyeződés jelenlétét.
2013.10.31 18:05MTI
A kormány szerdai ülésén összesen mintegy 260 millió forinttal támogatta az abasári vezetékes víz szennyezése okozta probléma megoldását - jelentette be Horváth László, Heves megyei kormánymegbízott csütörtökön, a településen tartott sajtótájékoztatóján.
Horváth László tájékoztatása szerint a múlt héten megkezdett ideiglenes vezetékhálózat kiépítése a vártnál gyorsabb ütemben halad, már a jövő hét közepén megindulhat a vezetékesivóvíz-szolgáltatás a településen. Ez a vezeték Mátrafüred felől Pálosvörösmarton át szállítaná a szükséges napi 600 köbméternyi egészséges vizet.
A kormánymegbízott közölte: a végleges, biztonságos vízellátás azonban kormányzati beavatkozást tesz szükségessé, azt helyi forrásból már nem lehet megoldani.
"Az elmúlt időszak mérései ugyanakkor azt mutatják, hogy a szennyeződés több vízbázist is elérhet, s nem csak a 2500 abasári lakost fenyegeti, hanem a térségben élő több mint 50 ezer embert" - mutatott rá Horváth László.
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy Mátrafüred és Abasár között egy külön, 3,9 kilométeres vezeték épüljön meg. Erre 90 millió forintot biztosít. Döntés született arról is, hogy a környezeti károk felderítésére és az Abasár környéki vízkészletek feltérképezésére 170 millió forintot biztosít a kormány - közölte a kormánymegbízott.
Horváth László szólt arról is, hogy az eljárások mintegy egy hónapot vesznek igénybe, a vezeték kiépítése 4-6 hét alatt valósulhat meg.
Közlése szerint a kormánydöntések mellett a történtek a szakmai mulasztás, a személyi felelősség kérdését is felvetik. Emlékeztetett: a szennyeződésre a rendszert üzemeltető ÉRV ZRt. október 2-i mintavétele nyomán derült fény.
"Nem ez volt azonban az első mérés, amely a szennyező anyagok határérték feletti koncentrációját kimutatta: az első ilyen mérés 2013 májusában történt" - jelentette ki. Hozzátette: az üzemeltető súlyos jogszabályi mulasztást követett el, mert nem értesítette az illetékes hatóságot.
Az ÉRV júliusi negyedéves beszámolójából pedig a népegészségügyi szakigazgatási szerv "a megkövetelt alaposság elhagyása mellett" nem állapította meg a szennyeződés tényét. Ezen mulasztások miatt öt hónapot késtek a szükséges intézkedések - mondta.
Horváth László szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy 2013-at megelőzően sem jártak el kellő alapossággal a rendszer üzemeltetői: már 2010-ben volt olyan mérés, amely a szennyeződés határérték közeli mértékét mutatta. Ekkor még az Abasár Vízgazdálkodási Nonprofit Kft. volt az üzemeltető.
"A bajt tetézi, hogy a népegészségügyi hatóság nem kontrollálta a mulasztásokat, és annak nem is voltak következményei" - mutatott rá, hozzátéve: bár dokumentált eset nincs, nem tudni, szenvedett-e valaki egészségkárosodást a szennyezett víz fogyasztása miatt.
"Felvetődik a felelősség kérdése az Abasár Vízgazdálkodási Nonprofit Kft., az ÉRV ZRt. és a népegészségügyi szakigazgatási szerv esetében is" - hangsúlyozta.
Közlése szerint a vizsgálat lezárultáig kezdeményezte a megyei tiszti főorvos felmentését. Annak kiderítésére pedig, hogy ezen víz fogyasztása okozott-e egészségkárosodást, célzott szűrővizsgálatokat kezdeményez a kormánymegbízott.
Horváth László úgy fogalmazott: a szennyezés eredetét kutatva "logikus az a következtetés", amely a kutak fölött, a Pipis-hegyen egykor működött izzó- és diódagyárra mutat.
Abasáron október 7-e óta korlátozzák a vezetékes víz fogyasztását, mert az abban található szén-tetraklorid, valamint triklór- és tetraklór-etilén-szennyeződés mértéke meghaladta a határértékeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:26 Megkapta a legmagasabb orosz állami kitüntetést Szergej Lavrov
- 22:24 Nem mindig szűrik ki a poggyászokba rejtett robbanóanyagokat a belgiumi Charleroi repülőterén
- 20:23 Magyar-török - Sérülések és eltiltások nehezítik a kétgólos hátrány ledolgozását
- 18:22 Újvidéki tragédia - Meghalt a novemberi baleset egyik súlyos sérültje
- 16:21 Újraindult a Heathrow repülőtér forgalma, a vizsgálat nem talált gyanús körülményeket
- 14:20 Szankcionálták a Pride betiltása miatt tiltakozó képviselőket
- 12:15 ÉKM: feladja a leckét a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkere
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06