Bitay Márton
Az agrárközéposztályt erősítené meg a kormány
A Földet a gazdáknak program eredményeként az év végére meg kívánják tízszerezni az állami földeket haszonbérbevevők számát, azaz több mint 6 ezer gazdával számolnak, akik bérelt állami földön gazdálkodhatnak majd.
2013.10.30 13:22MTI
A kormány földpolitikai céljainak középpontjában a családi gazdaságok, az agrárközéposztály megerősítése áll - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földprogramért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Bitay Márton hangsúlyozta: ez a korábbi évekhez képest paradigmaváltást jelent, ugyanis a szocialista kormányok a nagy gazdaságok térnyerésében voltak érdekeltek, a mostani kormány ezzel ellentétben a családi gazdaságokban látja a jövőt. Ezért hirdették meg a Földet a gazdáknak elnevezésű programot.
A program keretében 250 ezer hektár állami termőföldet adnak haszonbérbe. Ezek a földterületek a nemzeti parkok, illetve a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) vagyonkezelésében vannak. A haszonbérbeadáskor 25 hektár a szántóterület és 60 hektár a legelőterület átlagos mérete - tette hozzá az államtitkár.
Bitay Márton emlékeztetetett: a 2010 előtt a 600 ezer hektárnyi állami föld legnagyobb hányadát 600-an bérelték, ami azt jelentette, hogy egy-egy bérelt terület átlagos nagysága 1000 hektár körül volt.
A Földet a gazdáknak program eredményeként az év végére meg kívánják tízszerezni az állami földeket haszonbérbevevők számát, azaz több mint 6 ezer gazdával számolnak, akik bérelt állami földön gazdálkodhatnak majd. A bérbe adott állami terület nagysága pedig mintegy fele akkora lesz, mint korábban. A program keretében eddig mintegy 3000 szerződést kötöttek meg.
Hangsúlyozta: az eddigi nyertesek több mint 80 százaléka természetes személy, ők a földterületek kétharmadának bérleti jogát nyerték el. Emellett a nyertesek közel 70 százaléka családi gazdálkodásban műveli a termőföldet. "Azokat az állításokat, hogy céghálózatok viszik el az állami földterületeket, vagy esetleg oligarchákhoz jutnának az állami földek, az objektív tények cáfolják meg." A számokból még az is kiderül, hogy a kormány vállalása, miszerint a családi gazdaságok arányát 80 százalékra kívánja növelni az agrárgazdaságon belül, tudatos agrárpolitika része - húzta alá az államtitkár.
Újságírói kérdésre válaszolva Bitay Márton közölte: mindenkit ellenőriznek, aki nyert a pályázatokon, hogy betartja-e a szerződésében vállaltakat. Eddig száz felett van azok száma, akiknél észrevételt tettek az ellenőrzést követően, ennek nyomán két esetben felbontják a szerződést - közölte az államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06