Annyi a tárgyalási alapoknak
MSZP-Együtt-PM: nincs több egyeztetés
Közös közleményben nyilvánította lezártnak az ellenzéki tárgyalásokat az MSZP és az Együtt-PM pénteken.
2013.10.25 17:05MTI
Az október 23-ai ünnepi rendezvény szándékos megzavarása felőrölte a tárgyalásokhoz szükséges minimális tárgyalási alapot, a kormányváltó szövetség pártjai ezért nem mennek el újabb egyeztetésre és nem nyitják újra a közelmúltban aláírt megállapodásukat - közölték azután, hogy Gyurcsány Ferenc nyílt levélben kérte az MSZP és az Együtt-PM közötti egyezség felülvizsgálatát Mesterházy Attilától és Bajnai Gordontól.
A Demokratikus Koalíció elnöke a nap folyamán közzétett levelében azt is felvetette a pártvezetőknek, hogy egyikük vagy mindkettőjük lépjen hátra, utat nyitva egy közös miniszterelnök-jelölt és egy "teljes körű köztársaságpárti ellenzéki blokk" létrehozása előtt.
A szocialista párt és az Együtt-PM az MTI-nek is elküldött válaszában közölte: a kormányváltó szövetség kibővítésére az abban részt vevő pártok nyáron tisztességes és reális javaslatot tettek, de Gyurcsány Ferenc a csatlakozási lehetőséget elutasította, amit tudomásul vettek.
Az ellenzéki tárgyalások ezzel befejeződtek, az MSZP és az Együtt-PM a választásig már csak a választók megszólítására, Orbán Viktor kormányzásának ellenőrzésére és az ellenzéki alternatíva felmutatására fordítja energiáit - olvasható a közleményben.
A nemzeti ünnep óta eltelt idő jól mutatja, "mekkora öngól volt a közös ellenzéki ünnep taktikai megfontolásokból és hatalomtechnikai okokból történő megzavarása" - írták, megjegyezve: az ellenzék újra belső ügyeivel traktálja a változást akaró polgárokat ahelyett, hogy például "Orbán Viktor kirekesztő, magyart a magyar ellen uszító, polgárháborús beszédére" hívnák fel közösen a figyelmet.
"A kormányváltó szövetség eltökélt abban, hogy túllép ezen a szakaszon és energiáit arra fordítja, hogy megszabadítsa Magyarországot az Orbán-rendszertől" - közölték. Véleményük szerint az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás "erős talapzata lesz 2014 tavaszán annak a széles - a mai bizonytalanokat is magába foglalni képes - választói koalíciónak", amely leváltja az Orbán-kormányt.
A baloldali ellenzék október 23-ai demonstrációján több, az egyezségből kimaradó párt vezetője - köztük Gyurcsány Ferenc is - bírálta az MSZP és az Együtt-PM választási megállapodását, amely szerint a két szervezet külön listán indul a 2014-es parlamenti választáson, nem neveznek meg közös miniszterelnök-jelöltet, de mind a 106 egyéni választókerületben csak egy jelöltet állítanak.
Az MSZP és az Együtt-PM politikusai szerint viszont a DK felrúgta azt a demonstráció szervezésekor meghatározott alapelvet, hogy a felszólalók nem bírálják egymást. Szocialista politikusok annak a véleményüknek is hangot adtak, a DK által szervezett akció volt, hogy a tömeg egy része az összefogás szó skandálásával akadályozta meg, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök elkezdje beszédét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06