Bemutatták a Bács-Kiskun megyei jelölteket
Programközpontú és tiszta kampányt ígér a Jobbik
Programközpontú, tiszta kampányt ígért a Jobbik szóvivője pénteken Kecskeméten, ahol bemutatta pártja Bács-Kiskun megyei képviselőjelöltjeit.
2013.10.25 15:44MTI
Dúró Dóra a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Jobbik a 2014-es országgyűlési választás előtti kampányát programalapon, "a bajai videoügyhöz hasonló csalásoktól és hazugságoktól" mentesen folytatja majd. Ennek egyik biztosítékaként a párt továbbra is kiáll a kampánycsendsértés "intézményének" visszaállítása mellett - tette hozzá.
Közölte: a jelenlegi kormány két "megvalósulatlan, fontos ígéretére", a munkahelyteremtésre és a közbiztonság javítására helyezik a legfőbb hangsúlyt, kidolgozott megoldási javaslatokat kínálva ezekre az egész társadalmat érintő problémákra.
Azt mondta, hogy az előző kampányban a Fidesz egymillió új munkahelyet ígért, miközben a "közmunkával kozmetikázott" számok mögött nincs valós munkahelyteremtés.
A szóvivő szerint ugyancsak "szinte szállóigévé vált", de az elmúlt három év romló bűnügyi mutatóit látva "porhintésnek" bizonyult az a szlogen is, amely azt hirdette, hogy a kormány két hét alatt rendet tesz a közbiztonságban. Dúró Dóra a sajtótájékoztatón bemutatta a Bács-Kiskun megyei jobbikos országgyűlési képviselőjelölteket.
Elmondta: a Kunszentmiklós-Kecskemét központú 1. számú körzetben Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke indul.
A Kecskemét-Tiszakécske térséget magában foglaló 2-es körzet jelöltje Oberna Zoltán, a Jobbik tiszakécskei elnöke, helyi önkormányzati képviselő.
A Kalocsa és környéke 3. számú körzetben a párt megyei elnöke, Suhajda Krisztián országgyűlési képviselő méreti meg magát, míg a Kiskunfélegyháza központú 4. választókörzetben Kollár László, a megyei választmány alelnöke, a megyei közgyűlés tagja indul.
Kiskunhalas térségének képviselőjelöltjeként indul az 5-ös körzetben Farkas Gergely parlamenti képviselő, az Országgyűlés oktatási bizottságának tagja, a párt ifjúsági tagozatának elnöke. A bajai központú 6-os választókörzetben pedig Mészáros Istvánt, az Új Magyar Gárda Mozgalom vezetőjét indítja képviselőjelöltként a Jobbik - közölte a párt szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06