Vasárnapra hirdették meg
Székelyek menete - további 11 magyar önkormányzat csatlakozott
A székelyek vasárnapra meghirdetett nagy meneteléséhez - Budafok-Tétény Önkormányzat kezdeményezésére - további 11 magyarországi önkormányzat csatlakozott.
2013.10.25 13:33MTI
Budapestet Csomós Miklós főpolgármester-helyettes képviseli. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 15 pontból indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek - egymással találkozva - több mint ötven kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki - közölte a XXII. kerületi polgármesteri kabinet sajtófőnöke.
Budafok-Tétény önkormányzata Maksa településen kapcsolódik az ott négy kilométernyi hosszúságúra tervezett élőlánchoz együtt Siófok, Mány, Alcsútdoboz, Halásztelek, Rozsály, Cégénydányád, Fehérgyarmat, Szamoskér, Csepel, Pápa és a főváros önkormányzati vezetőivel. Budapest képviseletében Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes vesz részt a menetelésen.
A közlemény szerint Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP) Budafok-Tétény polgármestere elmondta, szolidaritásuk és összetartozásuk jeléül szervezték a "Magyarországi Önkormányzatok Szolidaritási Menete a Székely Autonómiáért" című eseményt. Szabolcs Attila október első felében csaknem száz magyarországi település, illetve fővárosi kerület polgármesterének írt levelet, kérve, hogy csatlakozzanak a székelyek október végi menetéhez.
A polgármester korábban az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy februárban szolidaritásuk és összetartozásuk jeléül elsőként tűzték ki a székely zászlót a kerületi önkormányzat homlokzatára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


