Szegeden
Gyorsított eljárásban ítélték el az embercsempészeket
A vádlottak szeptember 25-én reggel 13 külföldi illegális Magyarországra juttatásában vettek részt.
2013.10.25 10:01MTI
Két szerb állampolgárságú embercsempészt ítélt gyorsított eljárásban, jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre a Szegedi Járásbíróság - tájékoztatott Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.
Szanka Ferenc közölte, hogy a vádlottak szeptember 25-én reggel 13 külföldi illegális Magyarországra juttatásában vettek részt.
A bíróság egy év tizenegy hónap - végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki rájuk, és öt esztendőre kiutasította a vádlottakat Magyarország területéről.
Másik három szerb állampolgár - egy eddig ismeretlen külföldi elkövetők által irányított szervezet tagjaiként - október 19-én és 21-én 19 illegális bevándorlót juttatott Szerbiából Magyarországra. A Szegedi Járásbíróság - a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt - elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Egyikükre a Bajai Járásbíróság tavasszal már embercsempészés bűntette miatt végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, és ennek hatálya alatt követte el az illető az újabb bűncselekményt - tudatta az ügyészségi szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


