Már csak hárman vannak kórházban
Szalmonellafertőzés - nem volt fertőtlenítési hiányosság az enyingi iskolában
Múlt szerda óta összesen százan jelentkeztek gyomor- és bélrendszeri tünetekkel, hasmenéssel, hányással, lázzal orvosnál, és az eddig elvégzett vizsgálatok 16 beteg esetében szalmonellabaktériumot mutattak ki.
2013.10.22 10:15MTI
A szalmonellafertőzés által érintett enyingi iskola részéről semmilyen hiányosságot nem állapított meg a Fejér Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének vizsgálata - közölte az intézmény igazgatója kedden.
Szabó Szilárd, a Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetője emlékeztetett arra, hogy gyomor- és bélrendszeri tünetekkel járó megbetegedések fordultak elő az intézmény tanulói, valamint dolgozói között. Az igazgató jelezte, hogy a megbetegedett diákok többsége már elhagyhatta a kórházat, három tanuló szorul még kórházi kezelésre.
Hozzátette: az iskola a diákétkeztetést egy külső beszállítóval biztosítja, a vállalkozó üzemelteti az intézmény területén található tálalókonyhát is.
Az intézményvezető közölte, hogy a külső vállalkozóval kötött szerződést a népegészségügyi szakigazgatási szerv állásfoglalásának fényében felül fogják vizsgálni. Ugyanakkor az iskola tisztasági állapota megfelelő, a fertőtlenítés, takarítás folyamatos, a mosdókban az előírások szerint ki volt helyezve fertőtlenítőszer - olvasható a közleményben.
A Fejér Megyei Kormányhivatal hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy múlt szerda óta összesen százan jelentkeztek gyomor- és bélrendszeri tünetekkel, hasmenéssel, hányással, lázzal orvosnál, és az eddig elvégzett vizsgálatok 16 beteg esetében szalmonellabaktériumot mutattak ki.
A jelentős számú hiányzás miatt az iskola igazgatója saját hatáskörében rendelt el tanítási szünetet a múlt pénteken.
Az eddigi járványügyi vizsgálat felvetette az ételfertőzés gyanúját. A további megbetegedések elkerülésére a főzőkonyha működését felfüggesztették, mivel a helyszíni vizsgálatokon konyhatechnológiai hiányosságok derültek ki.
A megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági igazgatósága vizsgálatában megállapította, hogy a tálalókonyha engedély nélkül működik, a kézmosóknál nincs meleg víz, a mosogatást nem a jogszabályi előírásoknak megfelelő gyakorlat szerint végzik, továbbá a dokumentáció is hiányos.
A főzőkonyhán a higiénia és dokumentáció hiányosságait tapasztalták. Azonosíthatóság és nyomon követhetőség hiánya miatt azonnali hatállyal elrendelték mintegy 30 kilogramm fagyasztott hús forgalomból való kivonását, és a működést a hatóság további intézkedéséig felfüggesztették.
A két konyháról összesen 36 mintát vettek. Ezek laboratóriumi vizsgálata még tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


