Szalmonellavírus
Csirkebotrány Romániában - 37 ezer fertőzött állat
Romániában 37 ezer szalmonellával fertőzött csirkét talált egy farmon az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság, az állatokat levágták, húsukat megsemmisítették.
2013.03.08 17:05MTIA hatóság pénteki közlése szerint a farmot csak akkor nyitják meg újból, amikor már nem áll fenn a fertőzés veszélye.
A szalmonellavírus az egyik legelterjedtebb, amely ha élelmiszerbe, majd onnan az emberi szervezetbe kerül, hányingert, gyomorfájást, hasmenést okoz.
A román hatóságok az utóbbi időben szigorították az élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket azt követően, hogy Nagy-Britanniában februárban kitört a lóhúsbotrány, majd Szerbiában az aflatoxinos tejbotrány.
A román hatóságok csütörtökön bejelentették, hogy Magyarországról származó aflatoxinos tejet vontak be és semmisítettek meg, de nem közöltek egyéb részleteket.
Mihai Turcanu, a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság elnöke pénteken újságíróknak elmondta: az üzletek polcain található áruk biztonságosak, azokat nyugodtan fogyaszthatja a lakosság. Rámutatott: nem kívánják nyilvánosságra hozni a különböző fertőzött állatokat vagy élelmiszereket befogadó feldolgozó, illetve forgalmazó egységek nevét, mert el akarják kerülni, hogy indokolatlan pánikot keltsenek a lakosság körében, és egyedi esetek miatt jelentős kárt szenvedjen el az élelmiszeripar.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


