Civil kezdeményezés
Létrejött a Szalay Annamária Média Alapítvány
Szalai Annamária sokat dolgozott azért, hogy céljai megvalósuljanak a magyar médiában, munkáját azonban nem tudta befejezni, így testvérei, barátai ennek érdekében kezdeményezték az alapítvány létrehozását.
2013.10.14 11:30MTI
A Szalai Annamária által kitűzött célokat, elsősorban a gyerekeknek és a fiataloknak az elektronikus média káros hatásaival szembeni védelmét tartja kiemelt feladatának a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egykori elnökének emléket állító alapítvány - erről a szervezet alapítói és kuratóriumának elnöke számolt be hétfőn egy sajtótájékoztató keretében, Budapesten.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a Szalay Annamária Média Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: egykori politikustársa a média területén következetesen helyezte előtérbe azokat a szempontokat, amelyek védik a fiatalokat, fejlesztik médiaértésüket.
A miniszter fontosnak nevezte, hogy mindezen célok megvalósítása nem egy állami keretek között működő intézmény, hanem egy civil kezdeményezés által jön létre. Mint mondta, az alapítvány - Szalai Annamária szellemiségének megfelelően - a keresztény, valamint a nemzeti értékekre, a határon túli médiára is épít.
Beszámolt arról is, hogy március 15-én, a sajtószabadság napján ösztöndíjpályázatokkal kívánják támogatni azok tevékenységét, akik segítik a szervezet céljainak megvalósítását.
Kálomista Gábor producer, alapító is fontosnak nevezte, hogy fennmaradjon Szalai Annamária szellemisége, amellyel munkáját végezte, valamint megalkuvás nélküli céltudatossága. Mint mondta, az üzleti világ olykor áthág erkölcsi normákat, az alapítvány azonban azért dolgozik, hogy azok fennmaradjanak a felnövekvő generációk számára.
Szalai Balázs, a hatóság április 12-én elhunyt elnökének bátyja elmondta: Szalai Annamária sokat dolgozott azért, hogy céljai megvalósuljanak a magyar médiában, munkáját azonban nem tudta befejezni, így testvérei, barátai ennek érdekében kezdeményezték az alapítvány létrehozását.
Az alapítvány kuratóriumának titkári feladatait Hős Gábor látja el. Tagja lesz még Vitézy Zsófia, Haffner Adrienn és Janig Péter kórházlelkész, aki utolsó útjára kísérte Szalai Annamáriát. Az alapítvány hétfőn alakult meg, alapító okiratát a sajtótájékoztató keretében írták alá a résztvevők.
Szalai Balázs az MTI-nek elmondta: az alapítvány elnevezésében azért írják ipszilonnal az elhunyt médiapolitikus nevét, mert Szalai Annamária halála előtt visszatért a család nevének eredeti, történelmi írásához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06