Áprilisban hunyt el
Posztumusz Zala megye díszpolgára címet kapott Szalai Annamária
Posztumusz a megye díszpolgári címével tüntette ki a Zala Megyei Közgyűlés Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Médiatanács áprilisban elhunyt, zalaegerszegi születésű elnökét.
2013.09.07 15:05MTI
A szombaton Zalaváron, a megye napján tartott ünnepi díszközgyűlés keretében Manninger Jenő, a megyegyűlés elnöke úgy fogalmazott: Szalai Annamária nélkül "céljaink megvalósítása sokkal nehezebb lesz".
Az indoklás szerint "Zala megye és Zalaegerszeg fejlődéséért, a kitartó, magas színvonalú, áldozatos munkájának elismeréséül" megítélt Zala megyei díszpolgári címet az NMHH és a Médiatanács néhai elnökének testvére, Szalai János vette át.
A család jelezte: a kitüntetéssel járó pénzjutalmat jótékony célra ajánlják fel, a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskola, illetve egy "az elnökasszony munkásságához kötődő, alapítás előtt álló alapítvány" javára.
Az elhangzott méltatás szerint Szalai Annamária országgyűlési képviselőként, zalaegerszegi önkormányzati képviselőként és a Zala Megyei Közgyűlés tagjaként kiemelkedő szerepet töltött be a város és a megye gyarapodásában, közreműködésével számos fejlesztési elképzelés valósulhatott meg.
"Közéleti szerepvállalásaiban mindig alapvető feladatának tekintette a zalai, zalaegerszegi ügyek képviseletét, tevékenységei révén Zala megye egyik meghatározó, mértékadó és mértéktartó állami vezetőjévé vált."
A hivatása volt az élete, "sorsa igazi útját járva képes volt feláldozni erejét és egészségét" - hangzott el az indoklásban. A zalai megyenapon, a zalavári történelmi emlékparkban tartott ünnepi közgyűlésen további 16 díjat adtak át olyan zalaiaknak, akik "szaktudásukkal, munkájukkal vagy emberi tartásukkal, példamutató tevékenységükkel kiemelkedtek" - fogalmazott Manninger Jenő.
A díjakkal egyebek mellett a megye közigazgatásáért, egészségügyéért, közművelődéséért, sportjáért, fejlesztéséért, turizmusáért végzett tevékenységet ismerte el a Zala Megyei Közgyűlés, amely hagyományosan pedagógus-, diák- és sajtódíjat is adományozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06