Csalás?
Bajai választás - százezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a DK
A Demokratikus Koalíció (DK) százezer forintos nyomravezetői díjat ajánl fel azoknak, akik egyértelműen dokumentálni tudnak bármilyen, a bajai időközi választás megismételt fordulójához köthető csalást.
2013.10.07 13:12MTI
Varju László a DK pártigazgatója azt mondta, olyan híreik vannak, hogy már ezen a héten megkezdődik a "fenyegetés, a lefizetés" Baján. A hozzájuk érkezett jelezések alapján - mondta - csütörtökön több fideszes országgyűlési képviselő is arra készül, hogy "helyben pressziót gyakoroljon" a választókra. Neveket nem mondott.
Baján szeptember 22-én tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en, Teket Melindára, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjére pedig 406-an szavaztak. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.
A Kecskeméti Törvényszék múlt szombaton úgy döntött, hogy meg kell ismételni a szavazást a 32-es szavazókörben, mert kampánycsendsértés történt, a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra. A megismételt szavazás vasárnap lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


