Nem szolidáris
Kövér: agresszív és ocsmány cselekedet volt a szobordöntés
Nem kétséges, hogy a Szolidaritás mozgalom a múlt vasárnapi szobordöntéssel indulatokat, alantas ösztönöket próbált kelteni, illetve kihasználni. Ha ezek fogják jellemezni a következő kampányt, akkor a 2002-es kampány farsangi teadélután lesz ahhoz képest - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap.
2013.10.06 20:27MTI
Döntöttek (Fotó: MTI)
A házelnök a szobordöntést "példa nélküli, ocsmány és agresszív" cselekedetnek nevezte. Azt is elmondta: örömére szolgált, hogy az MSZP politikusai is kommentálták azt, és elhatárolódtak a történtektől.
A Clark Ádám téren tartott múlt vasárnapi demonstráció végén lelepleztek egy Orbán Viktort ábrázoló bronzszínű hungarocell szobrot, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt.
A tömeg ezután elindult át a Lánchídon, és a Terror Háza Múzeumhoz vitték a feldarabolt szobrot, ahol a maradványokat felállították.
Kövér László arról is beszélt az m1 A lényeg című műsorában, hogy több mint 20 éven keresztül azért nem sikerült számos új szabályt, törvényt megalkotni, mert a baloldal nem hagyta, így nem gondolja, hogy a későbbiekben tiszteletben tartanák azt, amit a kormánypártoknak az elmúlt három évben sikerült elérniük.
Az Országgyűlés elnöke szerint az MSZP ma is ugyanaz a párt, amelyik 2010-ig vezette az országot nyolc éven keresztül, s "történetének az egyik legsúlyosabb és legösszetettebb válságába" sodorta az országot. Nem kértek bocsánatot azért, hogy "hazudtak reggel, délben és este" - mondta a házelnök, hozzátéve: úgy folytatták 2010 után ellenzékben, mintha mi sem történt volna.
Kövér László arra is kitért, hogy a baloldal számos szereplőjénél nem arról van szó, hogy módosult az álláspontjuk, hanem "összevissza beszélnek". Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Mesterházy Attila, az MSZP vezetője sokszor nemcsak egymásnak, hanem saját maguknak is ellentmondó nyilatkozatokat tesznek - fejtette ki a házelnök.
Az általa tett nyilatkozatok kiforgatására vonatkozó riporteri kérdésre arról beszélt, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) hozott néhány olyan döntést, amely - véleménye szerint - "több mint bűnnek, hibának minősül". Mint mondta, ilyen például, hogy a közéleti szereplőknek többet kell elviselniük, mint az átlagpolgárnak. Kövér László szerint ezzel az Ab azt mondta ki, hogy "a közéleti szereplőknek kevesebbet ér a becsülete".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


