Vége a fesztiválnak
Képek! Látogatórekorddal fejeződött be a 33. EFOTT
Látogatórekordot döntött a vasárnap befejeződött 33. EFOTT; a dunaújvárosi Szalki-szigeten mintegy 60 ezren vettek részt az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) - közölte az MTI-vel a rendezvény sajtószóvivője.
2008.07.20 17:20MTIPazaurek Piroska elmondta: a kedden nulladik nappal megkezdődött fesztiválon kilenc helyszínen 300 fellépő szórakoztatta a fiatalokat. A találkozó akár a hazai rockzene fesztiválja is lehetett volna, ugyanis csak honi együttesek léptek színpadra.
A legtöbben a szombati Tankcsapda-koncertre voltak kíváncsiak, a becslések szerint legalább 12 ezren hallgatták az együttest. A koncerteken kívül számos más program is várta a találkozó részvevőit, Mivel az idei EFOTT a sport jegyében zajlott, a részvevők sportolókkal találkoztak, vetélkedőkön vettek részt, valamint egy homokkal leszórt óriás röplabdapályán próbálhatták ki ügyességüket. Dunaújváros önkormányzata mindent megtett a fesztivál sikeréért: 100 millió forintot biztosított az eddig elhanyagolt sziget rekonstrukciójára. Kiépítették a hiányzó közműveket, 40 zuhanyozót állítottak fel, s csaknem félmillió forintért két robogót vásároltak az EFOTT területén szolgálatot teljesítő rendőröknek.
A fiatalokat térítésmentesen szállították a Volán fesztiválbuszai a szigetre és onnan Dunaújvárosba. Mivel az öböl vizében tilos volt a fürdés, a fesztiválozók ingyen fürödhettek a városi uszodában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


