Valótlanságokat állított?

Karácsony Gergely beperli Rogán Antalt - elégtételt és kártérítést vár

Az Együtt-PM színeiben politizáló Karácsony Gergely személyiségi jogi pert indít Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ellen, akitől elégtételt és kártérítést vár csütörtöki kijelentései miatt.

2013.10.04 14:16MTI
MTI

A független képviselő pénteken az MTI-nek azt mondta, a frakcióvezető valótlanságokat állított, amikor arra utalt, hogy ő az egyik előkészítője lett volna a Magyar Szolidaritás Mozgalom vasárnapi rendezvényén a szoborledöntési akciónak.

Azt is hamis állításnak nevezte, hogy végig jelen volt az eseményen. Kiemelte, hogy amikor a résztvevők elindultak a Terror Háza Múzeum felé a Lánchídon keresztül, akkor ő nem a tömeggel együtt az úttesten, hanem a járdán sétált, ráadásul azt is csak a pesti hídfőig, mert ott másfelé fordult. Hangsúlyozta, hogy az állítások azt a látszatott keltik, mintha azonosult volna az akcióval, pedig korábban többször is kifejtette, hogy az sokkal radikálisabb volt az ő személyes ízlésénél.

Végül azt mondta, nagyon sajnálja, hogy élete első személyiségi jogi perét éppen Rogán Antal ellen kell indítania, mert a politikai nézetkülönbségek ellenére eddig személyes viszonyuk jó volt, ráadásul egyetemistaként ugyanannak a Széchenyi István szakkollégiumnak voltak a tagjai.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.