Halmageddon
Halpusztulás a Sión - nem olyan nagy a baj?
A vártnál kisebb mértékű a Kaposból érkezett szennyező anyag miatti halpusztulás a Sión.
2013.10.01 16:25MTICsonki István, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDVI) igazgatója elmondta: a Szekszárd mellett a Sióban kifeszített merülőfalnál kiemelt halak 90 százaléka bódult állapotban van, így minimális az elpusztult halak mennyisége.
A szennyezés a Sió teljes halfaunáját érintette: az apróhalak mellett pontyok, csukák, kárászok, balinok úsznak a víz felszínén.
A vízügyi igazgatóság vizsgálata szerint mindössze két százalék a vízben az oldott oxigéntartalom, amely normális körülmények között 40-50 százalék - jegyezte meg a KDVI igazgatója.
Az igazgató elmondta, az oxigénhiányos állapotot okozó szennyezés délelőtt kilenc óra körül érte el a Sió szekszárdi szakaszát és halad tovább a Gemencen keresztül a Dunába. A vízügyi szervezet kedd reggel megnyitotta a Sió-árvízkapu zsilipjét, így ötven centiméterrel csökken a folyó vízszintje, amely gyorsítja a szennyeződés levonulását.
Abban bíznak, hogy a Kaposból érkező szennyezés fél nap alatt lefolyik a Sión, és nem lesz további halpusztulás - tette hozzá.
Beda János, a Sió érintett szakaszát kezelő Tolnai Halértékesítő és Kisállattenyésztő Szövetkezet elnöke elmondta: a bódult halakat oxigénnel dúsított vízben szállítják el, és a szövetkezet tározójában helyezik ki őket, ahol átmossák, majd később visszaengedik őket a Sióba.
A szövetkezet elnöke szerint a halpusztulás mértéke később állapítható meg pontosan.
A Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárából múlt kedden folyt ki két-háromezer köbméternyi vinasz (cukortalanított melasz), amely a Kisgáti patakon keresztül jutott Kaposba. Az oxigénhiány miatt bekövetkezett halpusztulást a Kapos Tolna megyei szakaszán először pénteken észlelték.
A KDVI szombaton 24 órára megnyitotta a siófoki Sió-zsilipet, hogy a folyó friss vizet kapjon.
A Tolna Megyei Kormányhivatal állategészségügyi hatósága horgászati tilalmat rendelt el a Kapos teljes Tolna megyei és a Sió érintett szakaszára, a zöldhatóság környezetkárosítás miatt feljelentést tett a folyószennyezés miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
- 9:21 Vívó-vk - Siklósi Gergely aranyérmes Saint-Maurban
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06