Országgyűlés, jogalkotás
Répássy: felülvizsgálják a gondnokoltakat
Minden gondnokság alatt lévő személyt felül kell vizsgálnia a bíróságnak a polgári törvénykönyv (Ptk.) jövő évi hatálybalépése után.
2013.10.01 11:16MTIRépássy Róbert , a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára az új magánjogi kódex hatálybalépésével összefüggő törvényjavaslatok általános vitájában kedden az Országgyűlésben expozéjában közölte, a Ptk. lényeges újítása, hogy a bíróság a cselekvőképességet általánosan nem, csak bizonyos ügyekre korlátozhatja. Felülvizsgálják a gondnokoltak jelenlegi nyilvántartását is - tette hozzá. Kitért arra, hogy újdonság lesz az előzetes jognyilatkozat, amelynek nyilvántartását az Országos Bírósági Hivatal működteti.
Beszélt arról, hogy a most tárgyalt négy javaslat egyike teljeskörűen szabályozza a jogi személyek átalakulásának, egyesülésének, szétválásának szabályait, továbbá áttekinthetően szabályozza az ingatlantulajdonosok egymás közötti viszonyait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


