Természetkárosítás
Védett állatok "trófeái" Ferihegyen
A NAV pénzügyőrei különféle védett állatfajok csontjait tartalmazó küldeményt találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
2013.10.01 07:45Objektív HírügynökségA küldemény a reptér áruforgalmán keresztül érkezett Tanzániából egy magyarországi címzett részére. A pénzügyőröknek gyanússá váltak a fuvarlevélen feltűntetett tételek, ezért tételes vámvizsgálatra jelölték ki a szállítmányt. A csomag 1 darab kék bóbitásantilop koponyát, 3 darab pávián koponyát, 2 darab leopárdteknős páncélt és 4 darab afrikai elefántagyar gyöngysort tartalmazott – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
A Vidékfejlesztési Minisztérium CITES Igazgatási Hatóság előzetes szakvéleménye szerint a Washingtoni Egyezmény alapján az említett állatfajok veszélyeztetett vadon élő állatok, ezért a csomagban talált tárgyak Magyarország területére történő behozatalához CITES export-import engedély együttes megléte és bemutatása szükséges. Mivel a tanzániai küldeményt ilyen engedélyek nem kísérték, a NAV pénzügyőrei a tárgyakat a helyszínen lefoglalták és az ügy kapcsán természetkárosítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


