A holttestet két hónappal később találták meg
Regenyei szőlőhegy: megkezdődött a gyilkossági ügy vádlottjainak pere
Tagadta, hogy ölt volna a Pécsi Törvényszéken hétfőn kezdődött büntetőperben az a férfi, aki az ügyészség szerint élettársával együtt tavaly nyáron meggyilkolt egy asszonyt a Baranya megyei Regenyén.
2013.09.30 12:27MTI
A vádirat szerint az eset 2012. június 4-én történt. A ma 35 éves, többszörösen büntetett előéletű N. Sándor és 43 éves élettársa, I. Veronika aznap megtudta, hogy az 58 éves nő pénzhez jutott, ezért otthonában, a községhez közeli szőlőhegyen álló présházban rátámadtak.
A vádlottak többször megütötték, megrúgták, feszítővassal ütlegelték áldozatukat, elvették 18 ezer forintját és értékeit, ezután egy ciszternába dobták, ahol az asszony megfulladt, a holttestére két hónappal később a testvére talált rá.
A feltételezett gyilkosok ismerték a nőt, rendszeresen találkoztak, italoztak is vele, előfordult: veréssel fenyegették, hogy hozzon nekik bort és pálinkát.
Az ügyészség a férfit és a nőt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. N. Sándor a bántalmazást igen, a gyilkosságot nem ismerte be, annak elkövetőjeként mást nevezett meg.
A per tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik a Pécsi Törvényszéken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


