Több mint kétmilliárdos a hiány?
Módosította pénzügyi beszámolóját a Fidesz
A szombati Népszava értesülései szerint módosította pénzügyi beszámolóját a Fidesz az augusztusi számvevőszéki vizsgálat előtt. A lap úgy tudja: továbbra is több mint kétmilliárdos a hiánya a legnagyobb ellenzéki pártnak.
2008.07.19 10:55NépszavaAz Állami Számvevőszék augusztus első napjaiban kezdi meg a Fidesz 2006-os és 2007-es gazdálkodásának ellenőrzését. Ezt megelőzően a párt több ponton átírta az április végén közzétett 2007-es, illetve a tavaly nyilvánosságra hozott 2006-os pénzügyi beszámolóját - írta a napilap. A tavalyi beszámolóban a párt "egyéb bevételeit" 621,3 millió forintról 475,7 millió forintra csökkentették, és a hitelfelvétel összegét 398,4 millió forintról 252,8 millió forintra könyvelték át.
A 2006-os mérlegben viszont ezzel ellentétes irányban változtatták meg a könyvelési adatokat, mind az egyéb bevételeket, mind a hitelfelvételek összegét 145 millióval megemelték - tette hozzá a cikk. A Népszava szerint az elmúlt négyévi pénzügyi beszámolóit össze¬vetve az derül ki, hogy a Fidesz a hiteltörlesztésekkel együtt évente átlagosan kétszázmillióval többet költ, mint amennyi az állami támogatásból, tagdíjakból és különféle adományokból befolyik a pártkasszába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


