Hosszan tartó betegség után
Elhunyt Kárpáti Ferenc, a Németh-kormány honvédelmi minisztere
Péntek este hosszan tartó betegség után, életének 87. évében elhunyt Kárpáti Ferenc, a Németh-kormány honvédelmi minisztere.
2013.09.28 12:55MTI
Kárpáti Ferenc a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a budapesti Honvédkórházban) vesztette életét.
Fia, Kárpáti Ferenc az MTI-nek azt mondta, hogy a volt honvédelmi miniszternek is érdeme volt, hogy a rendszerváltás békésen történt, emiatt kitültetést is kapott Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől. Kárpáti Ferenc Putnokon született 1926. október 16-án. A Wikipédia szerint Kárpáti Ferenc 1958 és 1970 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Néphadseregi Bizottságának első titkára volt.
A Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöki beosztását 1970. december 19. és 1985. december 30. között töltötte be, egyúttal honvédelmi miniszterhelyettes is volt. 1963-tól ezredes, 1971-től vezérőrnagy, majd 1979-ben altábornagy lett. 1970-től 1990-ig országgyűlési képviselő volt, először a szobi, majd a ceglédi választókerületben.
A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1985. december 30-ával választotta honvédelmi miniszterré, s egyben kinevezte vezérezredessé. Kárpáti Ferencet Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök 1989. december 15-ével "katonai tartalékállományba" helyezte, így polgári miniszterként vezette a honvédelmi tárcát.
1990. május 2-tól, a Németh-kormány lemondását követően ügyvezető miniszterként vezette a minisztériumot. 1990. június 1-jével, 64 éves korában került nyugállományba. 1990 májusában az ideiglenes köztársasági elnök Kárpáti Ferencnek több évtizedes, eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06