Nem lesz komoly kihívója Gyurcsánynak
Kihívó nélkül indul Gyurcsány az MSZP-tisztújításon
A szombati Népszava szerint nem lesz komoly kihívója Gyurcsány Ferenc pártelnöknek az MSZP február végi tisztújító kongresszusán, ehhez azonban az is kell, hogy a kormányfő ősszel biztosítani tudja a költségvetés és az adótörvények elfogadásához szükséges parlamenti többséget.
2008.07.19 10:15NépszavaA Népszavának nyilatkozva a párt mértékadó politikusai ma nem számolnak azzal, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfőnek komoly kihívója akadna a pártelnöki poszt elnyeréséért folytatott versenyben.
Ám vannak, akik szerint ez a helyzet megváltozik, ha a miniszterelnöknek nem sikerül megszereznie a költségvetés és az adótörvények elfogadásához szüksége támogatást a Szabad Demokraták Szövetségétől - tette hozzá a politikai napilap.
A tisztújítás októberben már elkezdődhet. A februári kongresszuson pedig a szocialisták arról a vezetésről döntenek majd, amely a 2010-es választásokig vezeti a pártot, de ekkor határoznak a 2009-es európai parlamenti listáról is - írta a Népszava.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


