Eljárást indítanának
Korrupcióval vádolja Zugló polgármesterét a DK
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Papcsák Ferenc, Zugló fideszes polgármestere korrupciógyanúba keveredett, ezért az ellenzéki párt írásban arra szólítja fel Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy hivatalból kezdjen nyomozást az ügyben.
2013.09.25 12:04MTI
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője úgy fogalmazott: nyilvánosságra került egy olyan hangfelvétel, amely szerint 20 százalékot kell "visszaosztani" a zuglói önkormányzattól elnyert épületfelújítások után a győztes vállalkozóknak. Az ellenzéki politikus szerint "nehezen elképzelhető", hogy a kerületi polgármester Papcsák Ferenc nem tudott volna erről a gyakorlatról.
Hangsúlyozta: pedig a ciklus elején még azzal bízta meg Orbán Viktor, hogy kormánybiztosként ő feleljen az elszámoltatásokért, legyen "afféle tisztesség mintaképe, egy lángoszlop, aki majd számon kéri a gonoszokat". Gréczy Zsolt szerint Papcsák Ferenc korrupciógyanúba keveredett, ami ugyanakkor nem meglepő, hiszen "a Fidesz maga a korrupció, amelynek élén maga Orbán Viktor áll".
Az internetre kedden este került fel az a hangfelvételt, amelyre Gréczy Zsolt hivatkozott. Az Index szerint Ferdinándy István a kerület szintén fideszes alpolgármestere beszélget ezen egy építési vállalkozóval többek között a Zuglói Vagyonkezelő által kiírt közbeszerzésekről, amelyek kapcsán a vállalkozó arról számol be, hogy az üzletek után 20 százalékot "kellett letennie az üzletért".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


