Jogerős a döntés
Buszbaleset Kapuvárnál - szabadlábon védekezhet az idős sofőr
A jogerős döntés szerint is szabadlábon védekezhet az az idős férfi, aki a hónap elején karambolozott a HAT-AGRO Győr női kosárlabdacsapatát szállító busszal; a balesetben két ember meghalt.
2013.09.25 11:52MTI
Fotó: MTI
Máté Kinga bíró, szóvivő szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a járásbíróság után a Győri Törvényszék sem adott helyt az ügyész indítványnak, és nem rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat. Az indítványt szeptember 10-én, a sofőr súlyos sérülései miatt a győri kórházban megtartott tárgyaláson utasította el az első fokú fórum.
Máté Kinga akkor újságíróknak elmondta, a bíróság azzal indokolta a felelősségét elismerő férfi szabadlábon hagyását, hogy a 69 éves, büntetlen előéletű, hosszas kórházi kezelésre szoruló, "mintaszerűen rendezett" családi és személyi körülmények között élő gyanúsított esetében nem áll fenn a szökés, elrejtőzés veszélye.
Hozzátette, hogy a gyanúsított teljes megbánást tanúsított a tárgyaláson. A szóvivő közölte: "a megalapozott gyanú kétséget kizáróan fennáll", hiszen a férfi elismerte, hogy ő ütközött autójával annak a busznak, amely a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállította.
Szabó József, a halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsított férfi védője az MTI-nek akkor elmondta, védence nem tud magyarázattal szolgálni arra, miért következett be a baleset. Noha semmilyen körülmény nem zavarta, lehajtott a padkára, és amikor balra rántotta a kormányt, már olyan közel volt a busz, hogy nem volt ideje a lábát a gázról a fékre tenni - közölte.
Szeptember 7-én Kapuvár és Vitnyéd között ütközött össze a férfi személyautója a soproni mérkőzésükre tartó sportolókat szállító autóbusszal. A balesetben meghalt Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző, Natasa Kovacevicnek, a csapat szerb játékosának pedig amputálni kellett a lábát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


