Vita Baján
Fidesz: a bajaiak nem kérnek a baloldalból
A Fidesz szerint a bajai emberek nem kértek a "Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy-jelöltből" és nem kérnek az ellenzék "szánalmas magyarázkodásából" sem.
2013.09.24 18:23MTI
A kormánypárt bajai szervezete az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében fogalmaz így, Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő napközben tett bejelentésére reagálva. Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy fellebbezést nyújtanak be a helyi választási bizottság által elutasított panaszuk ügyében, amit az Együtt-PM-mel közösen választási csalás gyanúja miatt nyújtottak be.
A Fidesz szerint a "baloldal olyanokkal vádaskodik, amelyet maga követett el", majd emlékeztetnek, hogy hétfőn bejelentést tettek a helyi választási bizottságnál a választók törvénytelen utaztatása miatt.
"A baloldal képtelen tisztességesen kampányolni és tisztességesen veszíteni is" - fogalmaznak, hozzátéve: a vesztes politikai erőnek "illik a választók döntését tudomásul venni, nem pedig magyarázni és tagadni a bukást".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06