Tanulni, tanulni, tanulni
100 millió hit- és erkölcstanoktatásra
Csökkenne az egy pedagógusra jutó tanulólétszám az idei költségvetéshez benyújtott módosító indítvány szerint, amely százmillió forintot csoportosítana át a hit- és erkölcstanoktatás kis létszámú csoportjainak.
2013.09.22 18:05MTI
Hittanoktatás 1957-ből
A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter zárószavazás előtti módosító javaslata ezt az állami fenntartású köznevelési intézményekben dolgozó pedagógusok túlóráinak figyelembe vételével indokolja.
A javaslat az általános iskolában 13,1-ről 11,8 főre csökkentené az egy pedagógusra jutó tanulói létszámot. Gimnáziumban - beleértve a hat és nyolc évfolyammal működő gimnáziumokat is - 13,9-ről 12,5 főre csökkenne az egy pedagógusra jutó létszám. Ez a mérőszám hasonló mértékben csökken a szakiskolákban és a szakközépiskolákban is.
Varga Mihály azt is kezdeményezte, hogy nevesítsék: gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézményben hat tanulónként egy pedagógus; fejlesztő nevelést, oktatást végző gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai intézményben három tanulónként egy pedagógus; a kiegészítő nemzetiségi nevelés-oktatásban 21 tanulónként egy pedagógus után igényelhető átlagbér alapú támogatás a 2013/2014-es tanévre.
A javaslat szerint a költségvetés az új finanszírozási rendszerre való átállás érdekében a köznevelési tevékenységre tekintettel 2013. október-december hónapokra elszámolási kötelezettség nélküli egyszeri kiegészítő támogatást biztosít a nemzetiségi önkormányzat és a bevett egyház számára. Ennek fajlagos összege 8100 forint tanulónként.
Az előterjesztés rögzíti, hogy a hit- és erkölcstanoktatás támogatásánál a 12 fős elvi csoportlétszám 8 főre csökken. Továbbá indokoltnak tartják a hit- és erkölcstanoktatás kis létszámú csoportjainak egy kompenzációs keret biztosítását, ennek összege 100 millió forint. Ezt a Miniszterelnökség fejezetében található országvédelmi alapból csoportosítanák át.
A javaslat bizonyos feltételek mellett a Magyarországon működő külföldi óvodák támogatását is lehetővé teszi, tekintettel arra, hogy ezek az intézmények is ellátnak magyar állampolgárságú gyermekeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


