Kisebbségek helyzete a szlovén határon túl
Szlovén-magyar, két jó barát
A szlovéniai magyar nemzeti közösségek helyzetével, továbbá a közép-európai együttműködés erősítésének kérdéseivel foglalkozott szerdai budapesti találkozóján Martonyi János külügyminiszter és Janko Veber, a szlovén nemzetgyűlés elnöke.
2013.09.18 22:45MTI
Az Országházban tartott megbeszélésen Martonyi János a hivatalos látogatáson tartózkodó Janko Veber felvetésére megerősítette, hogy a kormány továbbra is kiemelten kezeli a magyarországi kisebbségi oktatást, ezen belül a jövőben is megőrzi a nemzetiségi iskoláknak, köztük a szlovéneknek juttatott támogatások szintjét.
A külügyminiszter kifejtette, hogy Magyarország külpolitikájában Közép-Európa és a szomszédságpolitika hangsúlyos területet, s ezt jól kifejezi, hogy hazánk egy időben tölti be a Közép-európai Kezdeményezés és a Visegrádi Csoport elnökségét. Hangsúlyozta, hogy ebben a keretben a déli dimenzió - így Szlovénia és Horvátország is - új szerepet kaphat.
Martonyi János bejelentette, hogy az együttműködés konkrét területeinek összehangolása céljából a közeljövőben háromoldalú, magyar-szlovén-horvát külügyminiszteri találkozóra kerül sor.
A szlovén házelnök üdvözölte a kezdeményezést és szorgalmazta a térség országai közötti gazdasági együttműködés elmélyítését.
Európa-politikai kérdések kapcsán a megbeszélés résztvevői hangsúlyozták, hogy az uniós tagállamok egyenlőségének szerződésekben is rögzített alapelve nem sérülhet.
Martonyi János aláhúzta, hogy a tagállamok nagysága, földrajzi elhelyezkedése vagy éppen a csatlakozás időpontja ugyan különbözik, azonban az alapító szerződések betűjéből és szelleméből is a tagállami egyenlőség következik, amihez minden körülmények között ragaszkodunk. A tagállamok válságkezelési intézkedései nem eredményezhetnek megosztást vagy az egységes piac sérülését.
A külügyminiszter idézte Orbán Viktor miniszterelnök szavait, amely szerint Magyarország és a magyar kormány nem euroszkeptikus. Martonyi János rámutatott, hogy hazánk erős és versenyképes Európában érdekelt, amin belül a Közép-Európa politikának meghatározó szereppel kell rendelkeznie.
Kapcsolódó írások:
- Kövér: Magyarország és Szlovénia között nincsenek nyitott kérdések
- Letették Szlovénia első mecsetjének alapkövét - "kis" késéssel
- Szlovénia eladja második legnagyobb állami bankját
- Szlovénia két héten belül ismerteti a privatizációs programot
- Alenka Bratusek, a független Szlovénia első női miniszterelnöke
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


