Még 2011-ben tettek feljelentést
A Jobbik szerint Demszky Gábor még mindig érinthetetlen
A Jobbik szerint "emberileg és az elszámoltatás fényében" is elfogadhatatlan, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester "még mindig érinthetetlen", és elutasították a párt feljelentését a ferihegyi taxidrosztok ingyenes átadásával kapcsolatban.
2013.09.14 12:03MTI
Staudt Gábor ellenzéki országgyűlési képviselő még 2011-ben tett feljelentést, amiért a főváros vezetése 2006-ban ingyenes átadta a Budapest Airportnak (BA) a ferihegyi repülőtéren található taxidrosztok üzemeltetését öt plusz öt évre.
A jobbikos politikus emlékeztetett rá: a BA-nak körülbelül 200 millió forint bevétele származott a drosztok üzemeltetéséből, a nyomozás pedig megállapította, hogy a BA akkori vezetősége közvetlenül Demszky Gábort kereste meg az ügyben, és a főpolgármester személyesen döntött, közvetlenül az ő utasítására változtatták meg az erre vonatkozó rendeletet.
Ezek tükrében Staudt Gábor szerint elfogadhatatlan, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást, ráadásul az első öt év letelte után a mostani városvezetőség - Tarlós István főpolgármester - meghosszabbította a korábban kötött szerződést.
A Jobbik szerint mindez azt bizonyítja, hogy Demszky Gábor "még mindig érinthetetlen".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


