A "tiltott" közterületekről is szó esik
A módosító indítványok értékelésével folytatódik az 5. alkotmánymódosítás tárgyalása
A parlament mai ülésén a módosító indítványok értékelésével folytatja az ötödik alkotmánymódosítás tárgyalását, emellett vita kezdődhet arról a kormányzati javaslatról, amelynek alapján az önkormányzatok egyes közterületekről kitilthatják a hajléktalanokat.
2013.09.11 08:05MTI
A Ház ülése pontban reggel 9 óra 30 perckor, korábban tárgyalni kezdett javaslatok részletes vitára bocsátásával kezdődik.
Elsőként a termőföld védelmével összefüggő, még júniusban benyújtott kormányzati törvénymódosításokat tárgyalja a parlament, majd Pintér Sándor belügyminiszter azon javaslatáról kezdődhet vita, amelynek alapján az önkormányzatok egyes közterületeken megtilthatják az életvitelszerű tartózkodást, vagyis ezekről a területekről kitilthatják a hajléktalanokat.
Az előterjesztés alapján "az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás" csak akkor jogellenes, ha az a helyi önkormányzat rendeletében kijelölt közterületen valósul meg, illetve a hajléktalanok felszólításra nem hagyják el a területet. A szabálysértőket közérdekű munkára kötelezhetik, és ha ezt nem vállalják, pénzbírságot is kaphatnak, helyszíni bírságot azonban nem.
Ezt követően a belügyminiszter egy másik, a Normafa park fejlesztését megalapozó indítványáról kezdődik vita. Pintér Sándor javaslata egy elsősorban a sí népszerűsítésére törekvő, európai színvonalú sportközpont kialakítását tenné lehetővé.
Az ülésnap további részében a héten tárgyalni kezdett előterjesztések tárgyalása folytatódik a részletes vitákkal. Így ismét napirendre kerül az alkotmány ötödik módosítása, a képviselők ezúttal módosító indítványaikat ismertethetik.
A hétfői általános vitában Répássy Róbert közigazgatási és igazságügyi államtitkár azt mondta, a változtatásokkal nyugvópontra juthatnak az alaptörvénnyel kapcsolatos viták, míg az ellenzéki felszólalók egyebek mellett a kabinet alkotmányozási gyakorlatát bírálták, amiért rövid időn belül ötödik alkalommal kell módosítani a tavaly hatályba lépett alaptörvényt.
Az ötödik alkotmánymódosítás új szövegét még augusztus végén nyújtotta be a kormány azt követően, hogy a parlament a nyári ülésszakában nem vette napirendre Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter júniusban előterjesztett eredeti indítványát. A módosítás új változata a vallási közösségekre és a kampányhirdetésekre vonatkozó szabályokkal egészült ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


