Ellenzéki egyeztetés
Az MSZP befejezte a szövetségkötési tárgyalásokat
MSZP: teljesíthetetlen kéréseik voltak a kis pártoknak, nincs alku a liberálisokkal.
2013.09.10 13:28MTI
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke
Az MSZP befejezte a szövetségkötési tárgyalásokat - mondta Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes kedden újságíróknak, miután kiderült, hogy az MSZP sem a Demokratikus Koalícióval, sem Fodor Gábor liberális pártjával nem köt választási megállapodást.
Tóbiás József elmondta: a két kisebb párt teljesíthetetlen kéréseket fogalmazott meg. Arról is beszélt, úgy ítélik meg, nem segítette volna Orbán Viktor leváltását, ha Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerepel a szocialista párt listáján.
Arról, hogy a tárgyalások eredménytelenül zárultak, Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke is beszámolt, miután megbeszélést folytatott a szocialista párt vezetőivel.
A liberális párt három egyéni választókerületben szeretett volna jelöltet állítani, és közös listán indult volna az MSZP-vel, a listán pedig 3-3 biztos, illetve talán befutó helyet kért.
A szocialisták ezt elutasították, és tárgyalási alapnak sem elfogadható javaslatot tettek - közölte Fodor Gábor, jelezve, hogy így önállóan indulnak a választáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


