Ellenzéki egyeztetés
Mesterházy szerint a megoldás: az egyéni kerületek többségét meg kell nyerni
A mostani megállapodással senki sem győzött, hiszen mind benne, mind Bajnai Gordonban volt annyi belátás, hogy eggyel hátrébb léptek. Így biztosan nem vész el egyetlen demokratikus ellenzéki szavazat sem.
2013.08.30 10:55MTI
A jelenlegi kormány leváltásához a csütörtökön elfogadott konstrukció biztosítja a kiindulópontot, azzal, hogy minden választókörzetben csak egy demokratikus ellenzéki jelölt lesz, hiszen aki nem nyeri meg a választókerületek többségét, annak nincs esélye megnyerni a választásokat - mondta az MSZP elnöke az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.
Mesterházy Attila bejelentette, hogy már hétfőn tárgyalásra hívja a Demokratikus Koalíció (DK) képviselőit. A pártelnök szerint a mostani megállapodással senki sem győzött, hiszen mind benne, mind Bajnai Gordonban volt annyi belátás, hogy eggyel hátrébb léptek. Így biztosan nem vész el egyetlen demokratikus ellenzéki szavazat sem - tette hozzá.
Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője szerint a jövő évi választást döntően egy karakter fogja eldönteni, amit Orbán Viktor képvisel, és amiből a választók nagy részének elege van. A volt kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott, hogy veszítenének azzal, ha most egyetlen jelöltre szűkítenék a lehetőséget, mert sok ellenzéki, kormányváltást akaró szavazó van, aki nem akarja már "Orbán Viktor rezsimjét", de a szocialistákra, vagy az Együtt-PM Szövetségre nem akar szavazni.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az M1 Ma reggel című műsorában csalódást keltőnek, de a semminél jobbnak nevezte a megállapodást, amely álláspontja szerint normális politizálással még begyógyítható a választásokig. Nem tud ünnepelni, de nem akar "békebontó" lenni - fogalmazott a volt miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc szerint a megállapodással a felek nem Orbán Viktort, hanem saját magukat cselezték ki. A DK elnöke Mesterházy Attila és Bajnai Gordon közös felelősségének nevezte, hogy nem lett közös miniszterelnök-jelölt. Az ellenzéki együttműködés várható eredményéről szólva úgy fogalmazott, hogy "olyan nagyon nem dőlnék hátra a kormányzó erők helyében".
A DK elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: nem biztos, hogy felkerül az MSZP listájára, sőt az sem biztos, hogy fel akar arra kerülni.
Mesterházy Attila, az MSZP-elnöke és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője csütörtökön közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem lesz közös miniszterelnök-jelölt, a két szervezet közös egyéni jelöltekkel, de külön listán indul a választáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06