2015
Milánói világkiállítás: a víz lesz az úr a magyar pavilonban
A hat hónapon át tartó eseményre eddig 128 ország és több nemzetközi szervezet jelezte részvételét. A kiállítás fél éve alatt 20 millió látogatót várnak Milánóba.
2013.09.06 11:49MTI
Fotó: MTI
Magyarország részt vesz a 2015-ös milánói világkiállításon, az erről a kormány szerdai ülésén döntött - közölte a kormányszóvivő pénteken Budapesten. Hazánk a víz témáját kívánja hangsúlyosan megjelentetni az expón.
Giró-Szász András kiemelte: az expón való részvétel meghatározó az ország nemzetközi megítélése szempontjából, emellett üzleti, turisztikai és diplomáciai jelentőséggel bír.
Szőcs Géza, a magyar részvételért felelős kormánybiztos elmondta, hogy Magyarország a világkiállításon a víz témáját kívánja hangsúlyosan megjelentetni. Ez magában foglalja az édes-, a gyógy- és az ásványvizet - fűzte hozzá.
Közölte, hangsúlyosak lesznek továbbá olyan versenyképes mezőgazdasági termékek, amelyekről a világ kevesebbet tud.
Mindazt meg kell mutatnunk, ami az országban vonzó, amire büszkék vagyunk - hangsúlyozta Szőcs Géza, és hozzátette: olyan árucikkeket, termékeket, szolgáltatásokat kívánunk bemutatni, amelyek különleges értéket képviselnek.
Közölte, rövidesen megkezdődhet a magyar pavilon felépítését célzó közbeszerzési, tervpályázati eljárás. A nyertes pályázat kiválasztása után következhet a kivitelezési tervek megpályáztatása.
Olaszország 2015-ben május 1. és október 31. között Táplálni a világot, energiát adni az életnek jelszóval rendezi meg a világkiállítást.
A hat hónapon át tartó eseményre eddig 128 ország és több nemzetközi szervezet jelezte részvételét. A kiállítás fél éve alatt 20 millió látogatót várnak Milánóba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


