Nem segít
Fidesz: Bajnai csak hergeli a pedagógusokat
Bajnai Gordon kizárólag hergelni képes a pedagógusokat, segíteni nem - reagált a Fidesz az Együtt-PM szövetség vezetőjének szavaira.
2013.08.30 15:23MTI
Bajnai Gordon pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: erőszakos kontárság jellemzi a kormány közoktatás-politikáját, ami káoszt, bizonytalanságot okozott. Az ellenzéki politikus a többi közt a közoktatás központosítását, valamint a tankönyvterjesztés államosítását bírálta.
A Fidesz közleményében úgy fogalmaz: szemben Bajnai Gordon kormányzásával, amikor több száz kistelepülés iskolájára tettek lakatot, pedagógusok ezrei kerültek utcára és a fizetésüket is csökkentették, jelenleg 60 százalékos béremelési program indult számukra és állami garancia áll az iskolák fenntartása mögött.
Szerintük Bajnai Gordon eltörölné a pedagógusok béremelését, a mostani 60 százalékos bérnövelés negyedét is elegendőnek tartaná. Hozzátették: a Gyurcsány-Bajnai-kormány "liberális kísérleti tereppé tette az iskolákat, ahonnan minden ötödik gyermek funkcionális analfabétaként és leendő tartós munkanélküliként került ki".
A közoktatás átalakítása a szülők, a gyermekek, a pedagógusok és az ország nemzetgazdasági érdekeit szolgálja - fogalmaz a Fidesz. Hozzáteszik: az állami tankönyvellátás bevezetése is nyilvánvalóan sérti a Gyurcsány-Bajnai-szövetség érdekeit, hiszen az ő kormányzásuk alatt a piaci szereplők - a szülők kárára - kedvük szerint nyerészkedhettek a tankönyvárakon.
Jelenleg azonban állami kontroll védi a szülők pénztárcáját, a tankönyvellátó pedig kizárólag a tankönyvellátásba forgatja vissza bevételeit. Közölték még: jelenleg 600 ezer rászoruló diák jut ingyenes tankönyvcsomaghoz és néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen fog hozzájutni a tankönyvekhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


