Rogán
Változtatna a gyed szabályain a Fidesz-frakció
Az intézkedés lehetővé tenné a kismamák számára, hogy akár egy év alatt megkaphassák azt a támogatást a gyed keretében, ami több év alatt járna, ha például egy év után vissza akarnak térni a munkaerőpiacra.
2013.08.30 10:51MTI
A kismamák munkaerő-piaci visszatérését támogató, úgynevezett "gyed extra" bevezetéséről tárgyal szeptemberi ülésén a Fidesz parlamenti frakciója - jelentette be pénteken, a TV2 Mokka című műsorában Rogán Antal.
A kormánypárt frakcióvezetője elmondta: az intézkedés lehetővé tenné a kismamák számára, hogy akár egy év alatt megkaphassák azt a támogatást a gyed keretében, ami több év alatt járna, ha például egy év után vissza akarnak térni a munkaerőpiacra.
A jelenlegi szabályozás ugyanis hátrányt jelent ezen családok számára - tette hozzá Rogán Antal.
Hozzátette: a szeptemberi frakcióülés fókuszában a családtámogatási rendszer kiszélesítése mellett a rezsicsökkentés áll majd. Azt kérték a kormánytól, hogy jóval a fűtési szezon kezdete előtt határozza meg, mely területeket érinti majd a rezsicsökkentés. Kérték azt is, hogy az árcsökkenés az elmúlt év végéhez képest érje el a 20 százalékos mértéket - ismertette.
Rogán Antal közlése szerint a frakcióülésen várhatóan döntés születik arról, hogy a díjak csökkenése a fűtési szezon kezdetével vagy jövő év január 1-jén lépjen-e életbe.
Kitért arra, hogy a devizahitelesek megsegítése ügyében a Fidesz-frakció arra kérte a kormányt: vezessen be olyan szabályozást, ami minden olyan adósnak megoldást jelent, akiknek a lakás a hitel biztosítéka, csökkenjenek a törlesztő részletek, illetve szűnjön meg az árfolyamkockázat.
Szerinte a kormány elsődleges célja, hogy az intézkedés minél kevesebbe kerüljön az adófizetőknek.
Azt mondta, a bankok maguk is kockázatot vállaltak akkor, amikor ezeket a hiteleket "rátukmálták az emberekre". Ezért jogos, ha a károk nagyobbik részét ők fedezik - jelentette ki a frakcióvezető.
Kijelentette azt is, hogy a jegybank és a bankszövetség javaslata is egyfajta "szuper árfolyamgát", amit ő nem tartana rossz megoldásnak.
Az MSZP és az Együtt 2014-PM megállapodásával kapcsolatban felidézte - az eddigi legviccesebb meghatározásnak minősítve azt - az LMP-s Schiffer András véleményét, miszerint létrejött a "Külön 2014". Szerinte az elmúlt hetek "kicsit cirkuszában" a személyes érdekek domináltak, vagyis az MSZP és a belőle kiszakadt csoportosulások nem sokat tanultak a múlt hibáiból.
Kapcsolódó írások:
- Rogán: a béremelések időszaka kezdődik
- Választójogi és gazdaságpolitikai kérdésekről vitázott Rogán Schifferrel
- Rogán a méltó válaszról, a DK a sértett Orbánról, az MSZP az Európából való kivezetésről beszél
- Rogán: változtatnak a takarékszövetkezeti törvényen
- Rogán: a fenyegető levelektől az átrajzolandó választásikörzet-határokig
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06