TASZ
Civil jogvédők szerint káros a rendőri jelenlét az iskolában
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a folyamatos iskolai rendőri jelenlét nem javítja a közbiztonságot, ellenben a társadalmi kirekesztés és egyenlőtlenség fokozása irányába hat.
2013.08.23 10:57MTI
A civil jogvédő szervezet pénteken ezt annak kapcsán közölte közleményben, hogy száz bűnmegelőzési tanácsadó kezdi meg munkáját szeptembertől az ország 14 év feletti diákokat tanító iskoláiban.
A TASZ sajnálatosnak tartja, hogy miközben az iskolai drogprevencióval foglalkozó civil szervezetek számára rendelkezésre álló pályázati források jelentősen csökkentek az elmúlt években, és a hátrányos helyzetű iskolákat célzó iskolai szociális munkási hálózat megszűnt, a kormányzat egy a pedagógus szakma által ellenzett tervre költi az adófizetők pénzét, ami rendészeti kérdést csinál az iskolai drogproblémákból.
A jogvédő szervezet emlékeztetett a magyarországi középiskolások körében 2011-ben végzett vizsgálat eredményére, amely szerint minden második 18 éves tanuló kipróbált már valamilyen tiltott szert, nagy többségük marihuánát. Az illegális szerfogyasztás tehát széles körben elterjedt tevékenység, ami nem kizárólag a problémás, hátrányos helyzetű diákokra és iskolákra jellemző.
Álláspontjuk szerint a rendőröknek nincs mérlegelési joguk, ezért ha kábítószer-fogyasztás gyanúja merül fel, hivatalból kell büntetőeljárást indítaniuk, ez pedig a drogfogyasztó diákok tömeges kriminalizálását eredményezheti. Ez különösen káros hatással járhat azokban a hátrányos helyzetű iskolákban, amelyeket az iskolarendőri program célba vesz - áll a közleményben.
A TASZ szerint félő, hogy az iskolarendőrség intézkedései aránytalanul súlyosan fogják érinteni a kisebbségi csoporthoz tartozó fiatalokat, így a romákat, fogyatékkal élőket, melegeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06