Az utolsó lekapcsolja a villanyt
Felszámolóbiztos: Esztergomban pénteken megkezdik a közvilágítás kikapcsolását
Esztergomban a korábbi közvilágítási cég felszámolója pénteken megkezdi a közvilágítás kikapcsolását...
2013.08.22 18:29MTIEsztergomban a korábbi közvilágítási cég felszámolója pénteken megkezdi a közvilágítás kikapcsolását, mert a város az idén még egy forintot sem fizetett a szolgáltatásért, és a társaság nem látja az önkormányzat fizetési szándékát - közölte a felszámolóbiztos.
S lőn világosság! Illetve...
Tétényi Éva független polgármester elmondta, hogy a Tatabányai Törvényszék teljesítési letéti számlájára 40 millió forintot helyeztek el, amely a féléves szolgáltatási díja. "A pénz jogosultja a felszámolás alatt álló Tivi Kft., ezért a közvilágítás szüneteltetésének sem jogi, sem erkölcsi alapja nincs" - tette hozzá.
Schuszter Zsófia felszámolóbiztos tájékoztatása szerint a Tivi Kft. nyolc éve szerződésszerűen végzi a szolgáltatást, amit a város vezetői sem vitattak. Nemfizetés miatt július elején egyszer már megkezdték a világítás kikapcsolását.
"Akkor az önkormányzat megígérte, hogy a felek közötti viták ellenére az önköltséget jelentő áramdíjat folyamatosan fizeti, ezért a világítást helyreállítottuk, azonban a város nem fizetett, ezért nincs más lehetőség, mint a szolgáltatás szerződésben meghatározott módon való szüneteltetése" - közölte a felszámolóbiztos.
Tétényi Éva elmondta, az akkori egyeztetésen a felszámoló megígérte, hogy tételes elszámolást ad a beruházási és az áramdíjról, mivel a legutóbbi, több millió forintos számlát is "Közvilágítás - 1 darab" feltüntetésével állították ki. A Tivi Kft. emellett nem arra számlaszámra kérte a díjat, amelyik a szerződésben szerepelt és amelyben a hitelező bankkal megállapodott. Közben a bank a bedőlt hitelt eladta egy követeléskezelő cégnek, amely az elmaradt törlesztés miatt azonnal inkasszózná a díjat.
A polgármester rámutatott, készek fizetni, ezt jelzi a letétbe helyezett 40 millió forint, de azt nem tartják lehetségesnek, hogy ugyanazért a szolgáltatásért a követeléskezelőnek és a felszámolónak is fizessenek.
Tétényi Éva hozzátette, a felszámolóbiztos közleményéből - amelyet neki nem küldött meg - úgy tűnik, hogy vállalja a közvilágítás kikapcsolásából eredő közveszély és károkozás felelősségét, ezért a szándékot jelzik a rendvédelmi erőknek, és birtokvédelmet kérnek a kormányhivataltól a kötelező önkormányzati feladat ellátására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


